Sajtóközlemény

Az egyház vezetői kedvességre és gondoskodásra buzdítottak a világméretű konferencián

Személyi változásokat és öt új templomot is bejelentettek

Mormon Newsroom

A 187. éves általános konferencia során Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza vezető tisztségviselői arra buzdították a szenteket, hogy kövessék Jézus Krisztust és legyenek kedvesek egymáshoz. Az Első Elnökség személyi változásokat jelentett be egyes vezető testületeket illetően, valamint bejelentett öt új templomot is.

Összesen hat konferenciai ülés került megrendezésre a Salt Lake City-beli Konferencia-központban 2017. március 25-én, április 1-jén és április 2-án, amelyeket a becslések szerint világszerte több millió néző látott. A konferencia történéseit több mint 80 nyelvre tolmácsolták élőben.

Thomas S. Monson, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnöke arra buzdította a konferencia résztvevőit, hogy kövessék Jézus Krisztus példáját, és legyenek kedvesek, szeretetteljesek és jószívűek. Dieter F. Uchtdorf elnök, az Első Elnökség második tanácsosa kijelentette, hogy Jézus Krisztus szeretete segíteni fog az Ő követőinek abban, hogy egy kicsit kedvesebbé, megbocsátóbbá, gondoskodóbbá és az Ő munkája iránt elkötelezettebbé váljanak.

Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmondta a hallgatóságnak, hogy óvakodniuk kell a más véleményen lévőkkel szembeni elvakultságtól. Jeffrey R. Holland elder, aki szintén e kvórum tagja, aggodalmát fejezte ki a világban tapasztalható döbbenetes gazdasági egyenlőtlenség miatt. Leszögezte, hogy a hithűség megköveteli a szegényekről való tisztes gondoskodást Linda K. Burton, a Segítőegylet felmentett általános elnöke megköszönte a hallgatóságnak, hogy segítséget nyújtottak azoknak, akik elmenekültek otthonaikból, hogy nyugalomra leljenek a polgárháborúk és más nehézségek elől.

Gary B. Sabin hetvenes, második tanácsos az Európa Területi Elnökségben, arra buzdította a konferencián részt vevőket, hogy emeljék fel a lecsüggesztett kezeket. Az Elemi általános elnöke, Joy D. Jones azt hangoztatta, hogy a szülőknek segíteniük kell gyermekeiknek minden kétséget kizáróan tudni azt, hogy egy szerető Mennyei Atya fiai és leányai.

A szombat délutáni ülésen bejelentett, vezető testületeket érintő személyi változások részeként elhívásra került hat általános felhatalmazott hetvenes – Taylor G. Godoy, Joni L. Koch, Adilson de Paula Parrella, ifj. John C. Pingree, Brian K. Taylor és Taniela B. Wakolo. Elhívtak továbbá 36 területi hetvenest is, közülük kettőt – az angliai Karl D. Hirstöt és K. Roy Tunnicliffe-et – az Európa Területről. Míg az általános felhatalmazott hetvenesek a Hetvenek Elnökségében, területi elnökségekben, illetve egyéb központi adminisztratív beosztásokban szolgálnak, a területi hetvenesek illetékessége általában arra a területre korlátozódik, ahol szolgálnak.

Jean B. Bingham, Sharon Eubank és Reyna I. Aburto fogja irányítani az egyházi Segítőegyletet, amely a világ egyik legnagyobb női szervezete. Bejelentették továbbá, hogy első tanácsosnak hívták el az Elemi elnökségébe Bonnie H. Cordon nőtestvért, aki eddig második tanácsos volt ugyanott. Az új második tanácsos Cristina B. Franco nőtestvér lesz.

A vasárnap délelőtti ülés nyitóbeszédében Monson elnök öt új templom felépítésének tervét jelentette be. Ezek helyszínei a brazíliai Brazíliaváros, a fülöp-szigeteki Manila vonzáskörzete, a kenyai Nairobi, az idahói Pocatello, és a utahi Saratoga Springs.
A konferencia elé terjesztett éves statisztikai jelentés szerint az egyház teljes tagsága a 2016. december 31-i állapot szerint 15 882 417 fő.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagjai és szimpatizánsai évente kétszer összegyűlnek, hogy inspiráló és útmutató üzeneteket hallgassanak meg az általános felhatalmazottaktól és általános tisztségviselőktől az egyház általános konferenciája alkalmával.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.

Fotók letöltése »