Kaland és kultúra: Fiatal Egyedülálló Felnőttek őszi programja Pécsett

Kaland és kultúra: Fiatal Egyedülálló Felnőttek őszi programja Pécsett

Sajtóközlemény

2017. október 13. és 15. között került megrendezésre a magyarországi Fiatal Egyedülálló Felnőttek idei harmadik, őszi programja, melynek ezúttal Pécs gyönyörű városa adott otthont.

A találkozó péntek este közös vacsorával kezdődött, majd egy tanítással folytatódott, melynek témája az önellátás volt. Bradshaw elder és nővér, akik Magyarországon szolgálnak önellátási specialistaként, kiemelték, nagyon fontos, hogy az önálló életet kezdő fiatal felnőttek minél előbb elsajátítsák és alkalmazni tudják a lelki- és fizikai önellátás alapjait. Másnap a reggelit követően egy helyi kalandparkba látogattak a résztvevők, ahol változatos terepeken (kötélpálya, bobpálya, óriás trambulin stb.) próbálhatták ki magukat. A közös ebédet követően Kucskár József testvér tanított a Mormon Könyvéről, mely a FEF korosztály számára tartott Felsőfokú Hitoktatás idei tananyaga. Ezt követően lehetőség nyílt megismerni Pécs városát. Egy versennyel egybekötött kincsvadászat során, csapatokban fedezhették fel a főbb nevezetességeket a résztvevők. Vasárnap a pécsi gyülekezethez csatlakozva úrvacsoragyűlésen vettek részt a fiatal felnőttek, melyet követően egy különleges vasárnapi iskolai tanítást halgathattak meg Makkai Balázs testvértől a cövek főtanácstól, melynek témája "Hogyan lehetek egyszerre modern és hithű?" volt. A háromnapos program istentisztelet után közös ebéddel zárult.

Valkovics Vivien, pécsi egyháztag így nyilatkozott arról, hogy milyen volt a hétvége egyik szervezőjének lenni: "Ez volt az első alkalom, hogy megkértek, segítsek egy program megszervezésében. Nem volt egyszerű feladat, sokszor nem várt akadályok kerültek elém,  viszont sokan voltak akik támogattak és segítettek, akik ha nincsenek nem is lett volna Pécsen Fiatal Egyedülálló Felnőttek program. Sokan a helyi egyháztagok közül szállással fogadták a fiatalokat, minden tőlük telhetőt megtettek értük:  eljöttek értük, hogy ne az ismeretlenbe kelljen elindulniuk, volt, aki végig hozta-vitte őket, minden fiatal családban tölthette a hétvégét. A pécsi gyülekezet első este finom vacsorával fogadott minket, és utolsó nap egy még finomabb ebéddel búcsúztak Tőlünk, semmiben nem szenvedtünk hiányt. Sok nőtestvér saját maga készített süteménnyel lepett meg bennünket. Végig voltak, akik a programok közben felmerülő akadályokban segítséget nyújtottak, nem számított az idő vagy a hely. Ha a gyülekezet nem támogatott volna minket ilyen nagymértékben, akkor nem sikerült volna ilyen jól ez a program. Hálás vagyok mindazoknak, akik önzetlenül támogatták ezt a programot és bármilyen formában hozzájárultak  a létrejöttéhez. Éreztem a törődésüket és a szeretetüket egész hétvégén."

Pintér Vilmos, a veszprémi gyüleket tagja szerint: "Nagyon örülök hogy részt tudtam venni a pécsi FEF-programon. Nagyon jó élményeket szereztem és nagyon jó emberekkel találkoztam. Voltak tanítások az önellátásról és a Mormon Könyvéről. Sokat tanultunk a Bradshaw házaspártól és Kucskár testvértől. Lelkiekben nagyon felemelő volt, segítséget kaptunk és támogatást hogy jobbá válhassunk. Ezen a hétvégén veszprémi gyülekezetben volt részem megint meghallgatni az önellátási áhítatot, és volt egy kedvenc idézetem: "Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt." (Márk 8:35). Nagyon hálás vagyok a szervezőknek és üzenem mindenkinek, hogy találkozzunk legközelebb."

Egyed Krisztián, székesfehérvári egyháztag is jó élményekkel távozott a programról: "Ez volt a legelső több napos FEF program, amelyen részt vettem és őszintén mondom, nekem nagyon sokat adott lelkileg. Segített abban, hogy választ találjak bizonyos kérdéseimre, hogy jól érezzem magam, s egyúttal új barátokat is szerezzek. Egyszóval megérte elmenni. A szervezők kitettek magukért, szívüket-lelküket adták a programokhoz, és ez érződött minden percben. Csak ajánlani tudom mindenkinek!"

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában a Fiatal Egyedülálló Felnőttek (FEF) csoportjába azok a 18-30 évesek tartoznak, akik még nem élnek házasságban. A FEF program lehetőséget biztosít a fiatal felnőttek számára arra, hogy találkozzanak és időt töltsenek el együtt olyan emberekkel, akik hasonló korúak és ugyanazokat az elveket és normákat követik a mindennapi életükben. A korosztály programjai igen sokszínűek lehetnek. Magyarországon az Egyház negyedévente rendez országos színtű, háromnapos porgramot a FEF korosztály számára, mely mindig más városban kerül megrendezésre. Ezeken a hétvégéken változatos szabadidős és lelki programokon vehetnek részt a fiatal felnőttek. Az összejövetelek minden, a korcsoportba tartozó érdeklődő számára nyitottak. A 2017-es év utolsó országos programja december 29-31-ig kerül megrendezésre Budapesten.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.