Maradjon valóságos a vallás

Maradjon valóságos a vallás

Kommentár

Korunk kommunikációs technikai vívmányainak mindannyian hasznát vesszük. Nagy távolságokat hidalnak át, felgyorsítják a kapcsolattartást, növelik az iskolázottságot, egyszerűsítik a vásárlást, és szórakozási lehetőséget is biztosítanak számunkra. Milyen hatással vannak azonban az egymással, a közösségeinkkel és legfőképpen az Istennel meglévő kapcsolatainkra? Milyen hatással van a technika arra, ahogy a valóságot érzékeljük?

A kibertér és a valóságos világ között fennálló feszültség bonyolult és a korunkra jellemző egyensúlyozást követel meg. Közösen küzdünk a „technika által felerősített elszigeteltség” ellen, hogy eljussunk „az alatta rejtőző emberiességhez”.[1]

A tudomány és a technika társadalmi elemzéséről ismert Sherry Turkle szerint napjainkban egymáshoz kapcsolódunk, mégis egyedül vagyunk. Ezt írja: „Az új eszközök az egyre nagyobb mennyiséget és sebességet ösztönzik. Az igények ilyen növekedése mellett az egyik dolog, melyet megnyugtatónak érzünk, ha a technológiát arra használjuk, hogy távolságokon átívelően kösse össze az embereket – pontosabban szólva, sok emberrel kössön össze a távolból. Azonban még a sok távoli ember is bizonyulhat kevésnek a valóságban.”[2]

Ami azt illeti, a 45 év feletti amerikai felnőtteknek legalább 40%-a magányosnak érzi magát.[3] Bár sok amerikai több száz Facebook-ismerőssel rendelkezik, az interneten kívüli világban átlagosan mindössze két közeli barátjuk van.[4] Aligha lehet csodálkozni Turkle írásának végkövetkeztetésén, miszerint „az interneten keresztül kialakított kötelékeink végül mégsem kötnek össze minket.”[5]

A közösségi média képes arra, hogy elősegítse és kiegészítse a valódi barátságokat, de az intézmények tartják meg azokat.

A vallás társadalmi tőkéjének súlya

Szerencsés esetben a technika révén kialakított törékeny kötelékek azokra az erős kötelékekre irányítják a figyelmünket, amelyek viszont megtalálhatók a szervezett vallásban. Való igaz, hogy a lelkiséget az ember egymagában is képes megélni, azonban „vallásról csak akkor beszélhetünk, amikor összejön a barátaival és a családjával.”[6] Közösségi lények vagyunk, akiket arra teremtettek, hogy érintkezzenek egymással.

https://www.mormonnewsroom.org/media/960x540/thailand-walk.jpg

An elderly woman walks with her daughter and granddaughter on a dirt path in Thailand. ©2017 by Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.1 / 1

https://www.mormonnewsroom.org/media/160x160/thailand-walk.jpg

   A vallás fogalmát számos nyelv a latin religio szó valamely származékával fejezi ki, ennek jelentése pedig „újra összekötni”. A vallásnak tehát olyan egységesítő erőnek kellene lennie, amely összehoz bennünket. Mégis egyre kevesebben látogatják manapság az egyházakat – ez a tény éppoly kedvezőtlen hatással van a társadalom egészére, mint az egyházakra. Az istentisztelet házai azt példázzák, amit egy szociológus „harmadik helynek”[7] nevezett – vagyis olyan közösségépítő terek, ahol az emberek az első és a második hely, az otthonuk és a munkahelyük között töltenek el valamennyi időt. És valóban: azok, akik eljárnak ezekbe, rendszeresen összejönnek a gyülekezeteikben, hogy tanítást, szolgálatot és megnyugvást nyújtsanak egymásnak és a többi felebarátjuknak. Szövetség köti őket össze – egymással és Istennel – arra, hogy osztozzanak a bánatban és az örömben és a terhekben.

A teherviselés részben azért hozza össze ennyire erőteljesen az embereket, mert gyakran követel meg valós, hús-vér kapcsolatot. Az ilyen fizikai jelenlét a vallás „társadalmi enyv” szerepének kulcsfontosságú alkotóelemét jelenti. Amint azt David Wolpe rabbi kifejtette, az egyházak „megmaradtak annak a kivételes helynek az amerikai társadalomban, ahol különböző életkorú emberek egy közös ügyért ülnek össze. […] Egy olyan világban, ahol a közösségi lét egyre nehezebb, és az atomizálódás válik normálissá, az ima az együttlét pillanatát jelenti.”[8]

A személyes szolgálattétel ereje

A szolgálattétel nem lehet virtuális. A keresztények nem hangsúlyozhatják eléggé, hogy Jézus valóságos személyként jött el, hogy valóságos embereket szolgáljon valóságos helyeken. „Nem létezhet helytől és személytől független keresztény evangélium – írta egy neves lelkipásztor. – Az kizárólag a teremtésben és a megtestesülésben, a dolgokban és az emberekben működik.”[9]

Jézus megáldotta a hétköznapi embereket – férfiakat, nőket és gyermekeket –, a betegeket, a siketeket, a vakokat és a némákat. Feltámadása után 40 napon át maradt követői körében. A Mormon könyve szerint meglátogatott más tájakon élő népeket is, ahol együtt sírt az emberekkel, gyógyította őket, és mindegyiküket elfogadta az egyéni különbözőségükkel és összetettségükkel együtt.[10] Személyes látogatása annyira erőteljes hatásúnak bizonyult, hogy távozását követően a nép még 160 éven keresztül korábban soha nem tapasztalt békességben és összhangban élt egymással.[11]

A vallásos jelenlét ereje hasonló hatást eredményezhet. Ha egymagunkban nézünk meg otthon egy prédikációt a YouTube-on, az lelkesítő, felemelő és ösztönöző hatással lehet ránk. Önmagában azonban az ilyen egyedül megélt élményből hiányzik az emberi érintkezés. Hiányzik a kézzelfoghatóság. „Egy képernyőn megjelenő videó nem érhet fel az emberi kapcsolatteremtés türelmetlen izgalmával és melegségének szikrájával” – állítja Wolpe rabbi.[12] Az ilyen kapcsolatteremtés igenis számít, ha megértjük azt, amit egy amerikai vallásokról készült tanulmány is leszögez, miszerint az egyéni lelkiség csak akkor változik felebarátisággá, ha érezzük a „vallási hovatartozást”, miközben „a barátainkkal beszélgetünk [istentiszteleti] gyűlés után, vagy [csatlakozunk] egy bibliatanulmányozó csoporthoz”.[13]

A társas jövő

1843-ban, jóval a mi pixelizált korunk előtt, Joseph Smith azt tanította, hogy „ugyanazok a kapcsolatok, amelyek itt vannak közöttünk, ott [a mennyben] is létezni fognak közöttünk, csak örök dicsőséggel párosulnak majd”.[14] Az a tény, hogy ez az üzenet azokban a napokban érkezett, amikor még nem képernyők közvetítettek az emberek között, sokat elárul arról, hogy Istent nemcsak az foglakoztatja, hogy egyáltalán érintkezzünk egymással, hanem az is, hogy ezt közösen és személyesen tegyük. A mennyország tehát társas élmény.

A személyesen megvalósított szolgálattételnek és istentiszteletnek nagyobb súlya van, mint egy digitális összejövetelnek, mert lehetővé teszi, hogy úgy lássuk a dolgokat „ahogy azok valójában vannak”[15], amikor embertársaink szemébe nézve felismerjük Isten képmásának tükröződését.


[1] Lauren DeFilippo, “Drive-In Jesus,” New York Times, Aug. 1, 2017, https://www.nytimes.com/2017/08/01/opinion/drive-in-church-florida.html?_r=0.

[2] Sherry Turkle, Alone Together: Why We Expect More from Technology and Less from Each Other (2011), 280.

[3] Lásd G. Oscar Anderson, “Loneliness among Older Adults: A National Survey of Adults 45+,” AARP, Sept. 2010, https://www.aarp.org/research/topics/life/info-2014/loneliness_2010.html.

[4] See “You Gotta Have Friends? Most Have Just 2 True Pals,” NBC News, Nov. 4, 2011, https://www.nbcnews.com/health/health-news/you-gotta-have-friends-most-have-just-2-true-pals-f1C6436540.

[5] Sherry Turkle, Alone Together, 280.

[6] Patrick Mason, Planted: Belief and Belonging in an Age of Doubt (2015), 136.

[7] Ray Oldenburg, Project for Public Spaces, https://www.pps.org/reference/roldenburg/.

[8] Rabbi David Wolpe, “The Internet Can’t Replace Real Human Interaction,” Time, Sept. 16, 2015, http://time.com/4036310/rosh-hashana-internet-sacred-spaces/.

[9] Eugene H. Peterson, As Kingfishers Catch Fire: A Conversation on the Ways of God Formed by the Words of God (2017), 81.

[10] Lásd 3 Nefi 11:15.

[11] Lásd 4 Nefi 1:17–24.

[12] Rabbi David Wolpe, “The Internet Can’t Replace Real Human Interaction,” http://time.com/4036310/rosh-hashana-internet-sacred-spaces/.

[13] Lásd David E. Campbell and Robert D. Putnam, American Grace: How Religion Divides and Unites Us (2010), 472.

[14] Tan és a szövetségek 130:2.

[15] Jákób 4:13.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.