Utolsó napi szentek nyújtanak segítséget az éhezőknek Afrikában és a Közel-Keleten

Utolsó napi szentek nyújtanak segítséget az éhezőknek Afrikában és a Közel-Keleten

Sajtóközlemény

A mormonok további 11 millió dollárt adományoznak az éhínséggel küszködők megsegítésére Afrika és a Közel-Kelet nyolc országában. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Első elnöksége nemrégiben jóváhagyta a világ zaklatott részein aszállyal, polgári konfliktusokkal, betegségekkel és egyéb kihívásokkal küszködők megsegítésére irányuló emberbaráti erőfeszítést.

Az Egyház humanitárius ága, az UNSZ Szeretetszolgálat 11 világméretű segélyszervezettel működik együtt 25 projekt támogatásában Nigériában, Szomáliában, Dél-Szudánban, Jemenben, Nigerben, Kenyában, Ugandában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

„Korábbi látogatásaink során szemtanúi lehettünk annak, milyen fontos segíteni a nagy kihívásokkal küszködő és nehéz körülmények között élő testvéreink szükségleteinek kielégítésében – mondta Gérald Caussé püspök, az Egyház elnöklő püspöke. – Hithű egyháztagjaink pénzadományai ételt, menedéket, tiszta vizet, egészségügyi ellátást és a létfenntartáshoz szükséges egyéb készleteket biztosítanak közel háromnegyed millió embernek, beleértve súlyosan alultáplált gyermekeket is.”

Az Egyház pénzbeli és egyéb természetű adománya több mint 1,1 millió ember javát szolgálja majd több mint egy éven keresztül.

Globális partnerek

Az UNSZ Szeretetszolgálat olyan kulcsfontosságú, civil- és vallási szervezetekkel működik együtt, mint a CARE International, a Catholic Relief Services, a Convoy of Hope, az International Rescue Committee, az Islamic Relief USA, Rahma Relief, a Real Medicine Foundation, a Save the Children, az UNICEF USA, aUSA for UNHCR és a Világélelmezési Program.

„Szomáliában, Dél-Szudánban, Jemenben és Nigéria északkeleti részén 20 millió ember áll az éhhalál küszöbén és 5,7 millióra tehető a súlyosan alultáplált gyermekek száma, így a nemzetközi közösség fellépése életük megmentése érdekében égetőbb, mint valaha – fejtette ki David Beasley, a Világélelmezési Program ügyvezető igazgatója. „Az ezen országokban élő testvéreinknek a mi segítségünkre van szüksége az éhínség elleni küzdelemben és az ártatlanok szenvedésének megszüntetésében.

Mily csodás lehetőségünk van adni javainkból mindazok számára, akik szenvednek; könnyíteni terhükön és tudatni velük, hogy törődünk velük. Nagyon hálásak vagyunk hasonlóan gondolkodó partnereinkért, akik segítsenek olyan helyekre is kiterjesztenünk szolgálatunkat, ahová egymagunk nem tudnánk elérni.”– fejtette ki Jean B. Bingham nőtestvér, az Egyház Segítőegyletének elnöke.

„Az UNSZ Szeretetszolgálat eddig is és most is következetesen fellép azok megsegítésére, akiknek vészhelyzet esetén erre a legnagyobb szüksége van – jelentette ki Prerana Issar, a Világélelmezési Program (World Food Programme, WFP) magánszektorral való együttműködésének igazgatója. – Bizalmuk a WFP-ben, könyörületességük és a gyámoltalanok megsegítésére irányuló törekvéseik éhínségben és alultápláltságban szenvedő emberek tízezreinek életét változtatta már meg.”

 

Éhínség-helyzetkép

Dél-Szudánban, Szomáliában, Nigéria északkeleti részén és Jemenben 20 millióra becsülik azoknak a számát, akik az elhúzódó aszály és a polgárháborús konfliktusok miatt éhínséggel küszködnek. További 10 millió ember van válsághelyzetben vagy küszködik családjának élelmezésével.

Az UNSZ Szeretetszolgálat a Real Medicine Foundationnel együttműködve olyan projekteken dolgozik, amelyek nyolc országban nyújtanak segítséget – többek között Dél-Szudánban, Szomáliában és az ugandai Bidi Bidi menekülttáborban is, ahová naponta ezrével érkeznek menekültek.

„Megtiszteltetés és öröm az UNSZ Szeretetszolgálattal dolgozni” –nyilatkozta Martina Fuchs gyermekorvos, a Real Medicine alapítója, aki méltányolta a szervezet és az Egyház „nagyfokú feddhetetlenségét”.

A Bidi Bidiben tett erőfeszítések jelenleg arra irányulnak, hogy a gyermekek visszatérhessenek az iskolába, és biztosítsák a menekültek számára az egészségügyi ellátást. – Az év során teljeskörű egészségügyi szolgáltatást fogunk kiépíteni Bidi Bidiben, és már készülnek a 30 egészségügyi központra és kórházra vonatkozó terveink”– folytatta Fuchs.

Azokban az országokban, ahol jelen van, a Real Medicine Foundation helyi polgárokat alkalmaz és buzdít, mivel ők tisztában vannak a közösség igényeivel. „Az UNSZ Szeretetszolgálat teljes mértékben támogatja ezt, ezért ilyen fantasztikus” – magyarázta Fuchs.

2016 júniusában az Egyház Első Elnöksége, valamint más vallási világvezetők és tudósok a Világélelmezési Programmal karöltve közleményeket adtak ki az éhezés világszinten történő megszüntetésének támogatásáról.

„Szívünk megtelik könyörülettel… Isten megannyi gyermeke iránt, akik nélkülözni kényszerülik a mindennapi létfenntartáshoz szükséges dolgokat, és ebből adódóan meg kell küzdeniük az éhezés és az alultápláltság lesújtó hatásaival. […] Minden embert arra kérünk, hogy nyissák meg szívüket és elméjüket e növekvő igény előtt, és tegyenek elérhetővé forrásokat mindazon erőfeszítések számára, melyek az éhezés felszámolására irányulnak a környezetükben” – emelte ki az Első elnökség.

1985 óta az UNSZ Szeretetszolgálat közel 2 milliárd dollárnyi összeget biztosított 189 ország több millió lakosa számára. Az Egyház továbbra is elkötelezett marad Afrika és a világ bármely szükséget szenvedő része megsegítésére. Az Egyház emberbaráti erőfeszítései az 1980-as években kezdődtek, amikor az egyháztagok az Etiópiát sújtó éhínségre reagáltak. További tájékoztatásért látogasson el az UNSZ Szeretetszolgálat honlapjára vagy Facebook-oldalára.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.