A Sajtószoba Blog

A civil társadalom és az egyház

A hit társadalmi fontosságáról szóló ötrészes sorozat első része

Mormon Newsroom

„…igyekezzetek a városnak jólétén, a melybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.” – Jeremiás[1]

Bármely városon utazzunk is keresztül, a magasba törő templomtornyok és kupolák mindenütt részei a városképnek. A hódolat e házai egyfelől kiemelkednek a környezetükből, másfelől belesimulnak. Üzletek, köz- és lakóépületek övezik őket. Gyerekek sétálnak el előttük iskolába menet. Vasárnap délelőtt azonban egy másik oldalukat mutatják. Az egyház lelki eszmeisége messze túlterjed a tornyokon, melyek árnyékában kevesen veszik észre a hajléktalanszállókat, kórházakat és ingyenkonyhákat. Ezek hatása – ahogy az őket működtető vallásos embereké is – inkább érezhető, mintsem látható. 

Az államtól és a vállalkozásoktól független egyházak, jótékonysági és társadalmi szervezetek, klubok és egyéb non-profit szervezetek életbevágó részét képezik az önkéntesi szférának. Mindezt civil társadalomnak nevezzük, mely jelentős részt vállal a közösségekben felmerülő nehéz munkából. Mindenki részt vehet ebben a partnerségben.

A vallás gyakran az ember életének első gyámolítója és tanítója. Vajon az egyházakon kívül ki járja végig az élet összes stációját, fogadva a világra hozott gyermeket, átadva a helyesről és helytelenről szóló alapelveket, táplálva a társadalmi felelősségérzetet, szentesítve a bensőséges kapcsolatokat, jelentést adva a halálnak, valamint átörökítve a közösség erkölcsi világképét a következő nemzedéknek? Egy kiemelkedő emberbarát ezt mondta a saját mormon vallásáról: „Ezen egyház tagjaként rövid idő alatt óhatatlanul megtanulsz olyan dolgokat, mint a vezetés, a nyilvánosság előtti beszéd, a döntéshozatal, a meggyőző érvelés, a költségvetés készítése, a tápláló étkezés, a [másokra gyakorolt] hatás, az óvó gondoskodás, más otthonának felkeresése, a műveltség, a kutatás, a forrásfejlesztés, a kertészkedés, az élelmiszerek tartósítása, immunizáció – a felsorolás bármeddig folytatható.”[2]

Szorozzuk ezt meg a hívők akár csak egészen kis százalékával is, és a jóra való befolyás egyre fokozódik.

A politikai közbeszédünket át- meg átszövik a civil és a civilizált szavak, és az olyan fogalomtársítások, mint az előzékenység, az állampolgári részvétel, illetve az állampolgári jogok és kötelességek. Ezek a fogalmak mind az egymáshoz való viszonyunkat jelzik a közös társadalomépítő munkánk során. Ez inkább a kultúra, mintsem a jog kérdése. Inkább kötelezettség, mintsem követelés. Mivel pedig az emberek természetüknél fogva társasági és vallásos lények, egy egészséges állam közössége mindkét szerepnek teret ad. A társadalom és az egyház, a maguk kiterjedt értékeivel és szolgáltatásaival, gyakran kerülhetnek átfedésbe.

Egy civil társadalom építése a szívekben kezdődik és onnan terjed kifelé. Ahogyan azt Edmund Burke nagyon helyesen megállapította: „Valamilyen alosztályhoz kötődni, s szeretni a társadalomnak azt a parányi szegletét, melyhez tartozunk, ez a közösségi érzület legalapvetőbb elve…”[3] Úgy érvelt, hogy ha nem szeretjük a saját környékünket, akkor a világot sem vagyunk képesek szeretni.

Eközben nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik „mások”. Bármely civil(izált) társadalom egyik nagy próbatétele abból áll, hogy be tudja-e vonni a népszerűtleneket, a jogfosztottakat, az eltérően kinézőket és viselkedőket. Ez a befogadó megközelítés kemény munkát igényel: kizárólag a tiszteletteljes párbeszéd és az építő beszélgetések valósíthatják meg a közjót. A civil társadalom alternatívája az atomizálódás, amikor az emberek a saját érdekeik és ügyeik kis szigeteire sodródnak. Ez az út túl könnyű. A civilizáció részvételre szólít, nem átvészelésre.

A társadalmat átszövő és összetartó szálak túlságosan sokfélék ahhoz, hogy egyetlen személy vagy szervezet igazgathassa azokat. A sokasággal csak a szervezetek sokasága képes foglalkozni. Viszont az egyházak oly módokon tudják összehozni az embereket, ahogyan egyetlen más szervezet sem. Közel vannak az általuk szolgált emberekhez, és elősegítik az elkötelezett kapcsolatokat. Ha lennének a városokban lövészárkok, amelyekből az emberi méltóságért folytatott hadjáratot vívják, azok nagyon hasonlítanának az egyházakra.

A társadalom kevéssé látványos, ám fontos munkáját az a számtalan ember végzi, akik társadalmi munkában keresik a megoldást a problémákra. Ahogy a városképet is egyaránt meghatározzák templomtornyok, felhőkarcolók és parlamentek, úgy minden embernek megvan a maga szerepe, a felajánlható tehetsége és a saját helye, ahova tartozhat.


[1] Jeremiás 29:7.
[2] Sharon Eubank, “This Is a Woman’s Church,” FairMormon, Aug. 8, 2014.
[3] Edmund Burke: Töprengések a francia forradalomról. 132. (Bp. 1990. Kontler László fordítása.)

A Blog böngészése

Névjegy: This blog is managed and written by staff of the Public Affairs Department of The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints. The information here is reliable and accurate but should not necessarily be viewed as official statements from the Church. The purpose of this blog is to provide journalists, bloggers, and the public with additional context and information regarding public issues involving the Church. For official news releases and statements from the Church, visit MormonNewsroom.org.

Formai útmutatói megjegyzés: Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.