Sajtóközlemény

A családi est minden hétfőt a család nemzetközi napjává varázsol

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése 1993-ban nyilvánította május 15-ét a család nemzetközi napjává, melynek évenkénti megünneplése rávilágít, hogy a családok milyen nagy hatást gyakorolnak valamennyi nemzet jóllétére.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza emellett azt is kihangsúlyozza, hogy milyen fontos szerepet tölt be a család a civilizáció és a személyes fejlődés egyik elengedhetetlen szegletköveként. 1915-ben, több mint 100 évvel ezelőtt, Joseph F. Smith elnök azt tanácsolta az egyháztagoknak, hogy tartsanak „családi estet”, melyek során a szülők jobban megtaníthatják gyermekeiknek az evangéliumot. David O. McKay elnök 1965-ben arra buzdította a szülőket, hogy hetente egy estét – rendszerint a hétfőt – különítsenek el a különleges, családként töltött idő számára.

     Milyen is egy családi est napjainkban? Magában foglalhat imát, zenét, a szentírások olvasását, történeteket, tanításokat, valamint az otthonban és a társadalomban felmerülő erkölcsi problémákról és kötelességekről való beszélgetést. Emellett sor kerülhet játékokra és egyéb szórakoztató tevékenységekre, valamint frissítőkre és sok-sok nevetésre. Bármilyen család szükségletéhez hozzáigazítható – az egyedülálló felnőttektől kezdve a kicsi gyermekeket vagy tizenéveseket nevelő családokig.

A családi est nem kizárólag az egyház tagjainak szól; alkalmassá tehető bárki számára, bármilyen hitrendszer szerint is éljen. David C. Dollahite és Loren Marks a The Atlantic című folyóirat számára írt cikkükben Vern Bengtson társadalomtudóst idézik, aki szerint a családi est „egyike a nemzedékeken átívelő kapcsolatokat és a családokról való gondoskodást elősegítő legsikeresebb [vallási] kezdeményezéseknek”. A családi est alkalmat kínál, hogy egy időre feltartóztassuk a minket körülvevő túlhajszolt, „nincs idő semmire” kultúrát, fedezéket találjunk a technológia és média folyamatos zárótüze elől, és újból ráhangolódjunk a számunkra legtöbbet jelentő emberekre.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.