Sajtóközlemény

A hagyományos család értéke: A házasság kérdése 2012. évi Világkongresszus a családokról, Spanyolország, Madrid

Kiváltságnak érzem, hogy szólhatok ma hozzátok. E kongresszus és annak céljai közel állnak a szívemhez. Tudatában vagyok, hogy az apából, anyából és gyermekekből álló hagyományos család hanyatlóban van, legalábbis az úgynevezett nyugati társadalomban. Feleségemmel, Christianéval, akivel harminchárom éve élünk boldog házasságban, valamint hét gyermekünkkel és öt unokánkkal, úgy tűnik, kihaló félben lévő fajhoz tartozunk – szinte furcsaságnak számítunk a mai világban. Az emberek csodálkozva néznek ránk és kérdezik: „Hét gyermek egy feleségtől és harminchárom éve együtt?” Néhányan sajnálnak minket, mások úgy tartják, szerencsések vagyunk. Mi azonban sem sajnálatra méltónak, sem szerencsésnek nem érezzük magunkat – csupán boldognak. Olyan életet élünk, melyről álmodtunk, és amilyet mindig is akartunk. Kiteljesedünk és örömünket leljük benne. Russell M. Nelson elder a 2009-es Európai Kongresszuson, Amszterdamban ezt mondta a családokról: „Azzal a képességgel születünk, hogy tudunk növekedni, szeretni, házasságot kötni és családot alapítani. A házasságot és a családot Isten rendelte el. A család a legfontosabb társadalmi egység… Beteljesíti az emberi lélek leghőbb vágyait – az imádott családtagjainkkal való végtelen kapcsolat utáni természetes vágyódást” (Adjunk hálát Istennek! Liahóna, 2012. máj. 77.). Habár sokan vágynak a hagyományos családi életre, egyre kevesebben rendelkeznek vele. A múlt évszázad második felére Németországban az évente kötött házasságok száma több mint 40%-kal csökkent. Túl sok fiatal nem köt házasságot manapság. Sokan sajátos életmódot folytatnak, melyet gyakran a szórakozás, a szabadság és az önmegvalósítás hajt. A személyes életekbe és családokba is beszivárgott az üzleti világ „részvényesi érték” alapelve, melynek lényege: kis beruházás, gyors és magas hozam. Úgy tűnik, az egyetemes hitvallás ez lett: „Hajlandó vagyok megházasodni, és egy-két gyermeket vállalni, ha az nem ütközik a karrieremmel vagy az életmódommal.” És pontosan ez történik: a családot és a gyermekeket a karrier és a személyes érdekek köré építik. Néha még az is előfordul, hogy a gyermeknevelésre egyszerű hobbiként tekintenek. A cél, hogy növeljék az élvezetes életet az egyes felnőttek számára. Az ilyen életmódért azonban nagy árat kell fizetni. A jellemvonások, melyek egy sikeres házasság és család építőkövei, csakúgy mint az áldozathozatal, szeretet, megfontoltság, elkötelezettség, szolgálat, türelem, kitartás és hűség, gyakran hiányoznak ezekből a kapcsolatokból. Átveszik helyüket a személyes vágyak, vonzalmak és lehetőségek. Az apró viharok, melyekkel mindenkinek szembe kell néznie az életben, hamar romba döntik a családokat. A mai világban, melyben szinte mindenki azt gondolja, hogy mindent meg kell kapnia, amit akar, az emberek egyre önzőbbé és egyre elégedetlenebbé válnak. Nem csoda hát, hogy a válások aránya az 1955-ös 9,6%-hoz képest 2003-ra 56%-ra nőtt. Az elmúlt tíz évben a válások aránya Németországban folyamatosan 50% fölött volt. Ez azonban nem csak Németországban van így. Szomszédaink ugyanilyen jellegű problémákkal küszködnek. A családok hanyatlása nemcsak a házasságkötések számának csökkenésében és a válások számának növekedésében nyilvánul meg, hanem abban is, hogy ma már jóval kevesebb gyermek születik. Azok a gyermekek pedig, akik mégis megszületnek erre a világra, gyakran házasságon kívül fogannak, és egyedülálló szülők nevelik fel őket. E gyermekek több mint 90%-a az édesanyjával él, és nem tapasztalja meg az apa hatását az életében. Az apa hatásának hiánya az otthonban jelentős hatással van a gyermekekre. Claus Jacobi újságíró ezt írta: „A felnőttek életminőségének állítólagos javulása a kicsinyek kárára történt. Minden válás sérülést okoz a kis lelküknek. A teknősökhöz hasonlóan sokan közülük nem ismerik az édesapjukat. Mások idegenek ablakain keresztül néznek ki, vagy széthullott családokban nőnek fel. Míg Apuci a karrierjét építgeti, Anyuci pedig az önkifejezést gyakorolja, őket, akik végül is ártatlanok, napközibe helyezik, otthonokba lökik, vagy leültetik a televízió elé, amely mindennap új és új kegyetlenséget tanít nekik” (Claus Jacobi, “Like Turtles, Many German Children Don’t Know Their Fathers,” Welt am Sonntag, 5 Nov. 2001). Mindezek a fejlemények súlyos következményekkel járnak a társadalomra nézve. A túlhajszolt szülők, akik közül sokan egyedülállók vagy ún. mozaikcsaládokban élnek, összezavarodott és lázadó gyermekekkel küszködnek. Azok a gyermekek, akik a valahova tartozás érzésére vágynak, a szervezett bandákhoz vonzódnak, ami viszont felveti a biztonság kérdését. A gyermekkori szegénység és az iskolázottság lehetőségének hiánya egyre gyakoribb náluk. Sokan közülük úgy érzik, nem vár rájuk semmi pozitív az életben. A robbanásszerűen növekvő állami költségvetés azt tükrözi, hogy a kiadások java részét a társadalmi ügyekre és a biztonságra fordított költségek képezik. A „társadalmi béke” biztosítása politikai programmá vált. Az Egyesült Királyságban történt 2011-es erőszakhullámon elgondolkodva Nagy-Britannia főrabbija, Jonathan Sacks, a következőket írta: „Az 1960-as évek szinte mindegyik nyugati társadalmában végbement egyfajta erkölcsi forradalom, mely teljesen felhagyott az önmegtartóztatás hagyományos értékrendjével. Ahogyan a Beatles is megénekelte, „all you need is love”, azaz, csak szeretetre van szükséged. A judeo-keresztény erkölcsi normáktól megszabadultak. Helyét a következő szólás vette át: Tedd, amit jónak látsz! A tízparancsolatot átírták tíz kreatív javaslattá. Vagy ahogy Allan Bloom fogalmazott: »Én vagyok Urad és Istened: Nyugi!«” (Jonathan Sacks, “Reversing the Decay of London Undone,” The Wall Street Journal, 20 Aug. 2011). Bár fontos megértenünk a családok szétbomlása által okozott problémákat, azok puszta felsorolása nem fog megoldást hozni. Meg kell értenünk a változások mögötti okokat is. Ha meghatározzuk és megértjük, miért történik mindez, nagyobb eséllyel tudunk megoldásokat keresni. Több mint egy évszázaddal ezelőtt Henry M. Field, amerikai lelkész, a következő megfigyelést tette: „A vallás köztiszteletének hiánya a társadalmi intézmények hanyatlásának következménye. Az eszme, hogy Isten a Teremtő és az egész emberiség Atyja, olyan az erkölcsi világban, mint a gravitáció a természetben; ez tart össze mindent, és ennek köszönhető, hogy [minden] egyetlen közös középpont körül forog. Ha ezt elvesszük, a férfiak [és nők] különválnak: nem létezik többé együttes emberiség, csupán különálló molekulák [férfi- és nőmolekulák, melyek magukban sodródnak a világegyetemben], és még annyi összetartozás sincs közöttük [vagy jelentéstartalom mögöttük], mint a homokszemek között” (Henry M. Field, as quoted in A Dictionary of Thoughts, Tryon Edwards, ed., 1891, 478). Habár e gondolat a tizenkilencedik századra utalt, a mai világra is igaz. Nem csupán a házasság és a család értékébe vetett bizalmat kell újraépítenünk, hanem az Istenbe vetett hitet is. A vallás alapvető szerepet játszik az értékek, a felelősség és önrendelkezésünk – vagyis döntéshozó képességünk – helyes használata terén. Ezért a családról és házasságról alkotott álláspontomat ma az Istenbe és Teremtőbe vetett hitre alapozva és a köré építem. Az Istenbe vetett hitem és bizalmam hatással van arra, amit teszek. Cselekedeteim azért különböznek másokéitól, mert hiszek egy Legfelsőbb Lényben, valamint a halál utáni életben. E hitelvek mélyítik az önrendelkezésről való tudásomat, és kiszélesítik az életszemléletemet. Hálás vagyok, hogy Isten megadta számomra és a többi halandó számára a választás képességét, de azt is felismerem, hogy a döntéshozatal lehetőségével hatalmas felelősség is jár. Tudom, hogy tetteim számítanak, és hogy elszámolással tartozom Istennek arról, hogy miként élem az életemet. A judeo-keresztény hagyományokat követők hiszik, hogy Isten ezt mondta: „Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. […] Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté” (1 Mózes 2:18, 24). Ebben a rendeletben megtaláljuk az egyik okot arra, amiért Isten elrendelte a házasságot: Isten felismeri, hogy az embernek egyszerűen nem jó egyedül lenni. Az élet egyik fő célja, hogy megházasodjunk és gyermekeink legyenek. „A Család: Kiáltvány a világhoz” című kiadványban, melyet Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 1995 szeptemberében tett közzé, a következőket olvashatjuk: „Minden emberi lény – férfi és nő – Isten képmására teremtetett. […] Az első parancsolat, melyet Isten Ádámnak és Évának adott, arra a bennük rejlő lehetőségre vonatkozott, hogy ők egyszer mint férj és feleség, szülőkké válhatnak. […] Mind a férjnek, mind a feleségnek komoly kötelessége, hogy szeressék egymást és törődjenek egymással, valamint gyermekeikkel. »Az Úrnak öröksége, a fiak [gyermekek]« (Zsoltárok 127:3). A szülők szent kötelessége, hogy gyermekeiket szeretetben és igazságban neveljék, gondoskodjanak fizikai és lelki szükségleteikről, arra tanítsák őket, hogy szeressék és szolgálják egymást, betartsák Isten parancsolatait, és bárhol is éljenek, az ország törvényeinek engedelmeskedő állampolgárok legyenek. A férjek és feleségek – anyák és apák – felelni fognak Isten előtt ezen kötelezettségek teljesítéséért.” A kiáltvány továbbá kimondja: „A gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy a házasság kötelékén belül szülessenek meg, és hogy olyan apa és anya nevelje fel őket, akik teljes hűséggel megtartják házassági fogadalmaikat. […] A sikeres házasságok és családok a hit, az ima, a bűnbánat, a megbocsátás, a tisztelet, a szeretet, az együttérzés, a munka és a tartalmas szabadidős tevékenységek tantételeire épülnek, és azok által tartatnak fenn.” Újra és újra tanítanunk kell ezekről a tantételekről. Az embereknek már a világ kezdete óta meg lett határozva, hogy ne maradjanak egyedül, hanem éljenek családokban. Egészséges családok nélkül nem létezhetnek egészséges civilizációk. Will Durant, amerikai történész, megjegyezte: „A család áll a civilizáció középpontjában”(Will Durant: BrainyQuote.com. 12 April 2012). http://www.brainyquote.com/quotes/quotes/w/willdurant154369.html ). Egy civilizáció és egy társadalom mindig csak annyira lesz erős, amennyire a benne élő családok azok. Ez a gondolat már valószínűleg százszor elhangzott ehhez hasonló családot támogató kongresszusokon és konferenciákon világszerte E nyilvánvaló igazsághoz hozzátenném a következő állítást is: egy család mindig csak annyira lesz erős, amennyire az alapjául szolgáló házasság az. Így hát segítenünk kell az embereknek megérteniük, hogy miért házasodjanak, és hogyan lehet sikeres a házasságuk. Hirdetnünk kell, hogy a befektetésük megér minden erőfeszítést. Folyamatosan könyörögnünk kell még több házasságért, jobb házasságokért, melyek az évek során erős és tartós házasságokká válnak. Egy férfi és egy nő közötti kapcsolat, amely közös hiten és Isten iránti szereteten nyugszik, olyan alappá válik, melyen a pár tovább növekedhet szeretetben, tiszteletben és az egymás iránti törődésben. Megtanultam a saját életemből, hogy a legnagyobb megelégedettségem és a legfontosabb célom a házasságomban, valamint az abból kifejlődő szerető családi kapcsolataimban gyökerezik. Ezt a boldogságot nem lehet pénzért megvenni, és bizonyosan nem lehet kapkodva elérni. 32 évnyi szülői tapasztalat kellett hozzá, hogy olyan csodálatos élményben lehessen részem a kétéves unokámmal, mint a minap. Elmentünk együtt sétálni – csak mi ketten –, és olyan jól éreztük magunkat, oly sok felfedezni való várt ránk, s így rengeteg drága emlékkel gazdagodtunk. Ilyen boldogság és beteljesülés megtapasztalásához szükséges volt, hogy az évek során mások jóllétére és jólétére koncentráljak az önző élvezetek és vágyaim gyors kielégítése helyett. Megpróbáltam olyan emberré válni, amilyenné tudom, hogy Isten szeretné, hogy váljak. A német költő, Johann Wolfgang von Goethe szavaival zárok, aki kijelentette: „A házasság minden kultúra kezdete és tetőpontja. Ez szelídíti meg a durvát, és a legműveltebb embernek sincs ennél jobb alkalma arra, hogy szelídségét bebizonyítsa. Megdönthetetlennek kell lennie, mert annyi boldogsággal jár, hogy semmiféle egyéb boldogtalanság nem homályosíthatja el. És mit is beszélnek boldogtalanságról? Az embereket időnként türelmetlenség rohanja meg, s akkor szívesen érzik magukat boldogtalannak. Hagyják csak elmúlni a válságos pillanatot, s akkor majd boldognak vallják magukat, hogy ami oly sokáig fennállt, még mindig fennáll” (Johann Wolfgang von Goethe: Vonzások és választások. Vas István fordítása.).

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.