Sajtóközlemény

A jövő évtől új ifjúsági program veszi kezdetét

2020. január 1-jével Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza fiataljai megkezdik részvételüket az egyház által létrehozott és szponzorált új ifjúsági programban.

2018 májusában Jézus Krisztus Egyházának vezetői új forrásanyag- és programterveket jelentettek be, hogy segítsenek minden kisgyermeknek és minden 8 és 18 év közötti fiatalnak a Jézus Krisztusba vetett hite építésében, életvezetési készségeinek kifejlesztésében, valamint isteni szerepének betöltésében Isten gyermekeiként.

   Ez az új kezdeményezés minden eddigi létező tevékenységi programot felvált; de addig is a vezetők a jelenlegi programokban való teljes mértékű részvételre és ezek támogatására buzdítanak. Az új kezdeményezés heti tevékenységeket, kalandtúrákat, táborozásokat, konferenciákat és egyéb foglalkozásokat tartalmaz majd. A tevékenységek inkább a szükségletekre, nem pedig követelményekre épülnek majd, és a helyi vezetők belátására lesz bízva, hogy miképpen szabják azokat legjobban az adott területen élő fiatalok igényeihez. A helyi vezetőket, szülőket és gyermekeket arra biztatjuk, hogy olyan tevékenységeket találjanak ki, melyek meghívják a Lelket.
    Az egyház a következő nyilatkozatot adta ki a változásokat illetően:

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában világszerte rendkívül becsesek számunkra a gyermekek és a fiatalok. Ők jelentik a jövőnket, és az egyház kiemelt figyelmet fordít a szükségleteiknek megfelelő szolgálattételre. Az egyházi vezetők évek óta dolgoznak egy új kezdeményezés előkészítésén, melynek célja az összes gyermek és fiatal tanítása, a számukra történő vezetési és fejlődési lehetőségek biztosítása, a családok támogatása, valamint a fiatalok megerősítése mindenütt, miközben ők kifejlesztik magukban az Urunkba és Szabadítónkba, Jézus Krisztusba vetett hitet. Ez az új megközelítés minden lánynak és fiúnak, fiatal nőnek és fiatal férfinak segíteni kíván abban, hogy felfedezzék örök kilétüket, építsék a jellemüket és fejlesszék az ellenálló-képességüket, életvezetési készségekre tegyenek szert, valamint Isten leányaiként és fiaiként betöltsék isteni szerepköreiket.

További információkat a GyermekekEsFiatalok.ChurchofJesusChrist.org honlapon teszünk majd közzé.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.