Sajtóközlemény

A mormonok is megsegítik a menekülteket

A mormonok Európában, az Egyesült Államokban található egyházi központ támogatásával, egyre nagyobb arányban nyújtanak segítséget az Európába érkező menekültek számára.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza – amely a „mormonok” hivatalos neve – már több mint egy évtizede nyújt folyamatosan segítséget a menekülteknek a Közel-Keleten. Több százezer takarót, ruhát, gyógyászati csomagot, ételt és egyéb felszereléseket adományozott a Jordániában, Libanonban, Törökországban és Szíriában tartózkodó menekülteknek. 

Patrick Kearon elder – aki a tanácsosaival több mint félmillió egyháztagért felelős Európában – azt nyilatkozta, hogy az Európában kialakult kritikus helyzet miatt az egyház további 4,6 millió euróval segíti az otthonukat elhagyni kényszerült családokat. 

„Sokakhoz hasonlóan bennünket is egyre megindítanak azoknak a történetei és képei, akik olyan alapvető szükségletekben szenvednek hiányt, mint az élelem, a víz és az ideiglenes menedékhely – mondta Kearon elder.  – Óriási veszteségek érték őket.”

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az adományok egy részét jól működő nem kormányzati szervezeteken keresztül juttatja el a rászorulókhoz. Ilyen szervezetek többek között az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága, az UNICEF, a Catholic Charities, az International Medical Corps és az Orvosok az Emberi Jogokért.  A többi adományt a helyhatóságokon és a menekültekkel foglalkozó kormányszervezeteken keresztül juttatják el az emberekhez. 

„Az egyház ahogy a múltban, ezentúl is segíteni fog az otthonukat elhagyni kényszerülőkön és a hajléktalanokon a háborús övezetekben, illetve a szomszédos országokban, ahová ezek az emberek menekülnek” – mondta Sharon Eubank, az Egyházi Emberbaráti Szolgáltatások igazgatója. Az 1985 óta működő UNSZ Szeretetszolgálatok emberbaráti célú segély- és fejlesztési projekteket biztosít, tekintet nélkül a kedvezményezettek nemzetiségére vagy vallására.

Másokhoz hasonlóan számos mormon gyülekezet is reagált Európa szerte azon felhívásra, hogy nyújtsanak segítséget a kontinensen zajló menekültválság idején – nyilatkozta Kearon elder.

Skóciában több mint 2000 ember fogott össze, hogy ruhát, takarókat és egyéb szükséges készleteket küldjenek a határokon át menekülőknek. A segítségnyújtást a Dumfries and Galloway Refugee Action jótékonysági szervezet hangolta össze, az utolsó napi szentek pedig másokkal összefogva a harminc gyűjtőpont közé sorolt helyi mormon gyülekezeti házban adták le a várva várt adományokat.

Németországban több müncheni gyülekezet is összefogott egy helyi menekültszálló megsegítésére. Ennek során gipszkarton falakat húztak fel, ruhaadományokat válogattak, illetve 170 csomagot állítottak össze tisztálkodószerekből, müzliszeletekből, rajzeszközökből és plüssjátékokból. A darmstadti gyülekezet több helyi jótékonysági szervezettel is együttműködik az év során, hogy segítsék őket a menekülteknek szánt ruha-, bútor- és egyéb adományok gyűjtésében.
Az angliai Huddersfieldben az egyháztagok a helyiközösségi összefogás részeként ruhákat gyűjtöttek, szortíroztak és készítettek elő kiszállításra. 

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.