A Sajtószoba Blog

A vallási lelkiismeret hangja

A hit társadalmi fontosságáról szóló ötrészes sorozat harmadik része

„Az emberi lét nagy kérdéseit… mindannyian feltesszük. Minden emberi tevékenység közül az egyik legnemesebb az, amikor a szívünkhöz és a lelkiismeretünkhöz hűen keressük rájuk a válaszokat.” — Wilfred McClay[1]

A társadalom egy hangos valami. Egy zavaros valami. Úgy tűnik: ahány egyén, annyi vélemény és hit. Ráadásul mindenki hallatni akarja a hangját.

Legyen szó választásokról, az oktatásról vagy a gazdaságról, az emberek megszólalnak azokban az ügyekben, amelyek foglalkoztatják őket. Az egyes vallások híveit is szenvedélyesen foglalkoztatják ezek a kérdések, de megközelítésük a hitükből táplálkozik. Mivel pedig a vallás oly kiterjedt helyet foglal el az emberi élet különböző területein, a megoldások skálája is korlátozottabb lenne a vallási lelkiismeret hangja nélkül.

A szólásszabadság egyik mögöttes elve az, hogy soha nem tudhatjuk, honnan érkezik éppen a bölcs gondolat. Ha tehát az egymással versengő hangok szabadon szólhatnak, akkor ezek a bölcs gondolatok mindenképpen előjönnek.

Minden társadalom egy bizonyos korban létezik. Saját látóhatárunk korlátain belül ragadva elkopnak a vezérlő elveink és értékeink. Időről időre a társadalmaknak kihívásra, kiigazításra és jobbításra van szükségük. Gyakran pedig éppen a vallásos hangok azok, amelyek felébresztik a jobbik énünket, és a társadalom lelkiismeretéül szolgálnak.

A társadalmi párbeszéd – az igazságosság, béke, szabadság és általános jólét kérdései – gyakran érint vallásos vonatkozásokat. A közélet minden területén, még a vallásban is, ott vannak azok a hangok, amelyek elfojtják a józan észt. Az előzékenység és udvariasság kritikus tömege azonban elszigetelheti a szélsőséget. Amikor sikerül a legjobbat kihozni belőle, a hit hangja az itt és most fölé emeli a közbeszédet. Életre kelti a múlt bölcsességeit, emlékeztet az egymás iránti szent kötelezettségeinkre, és megmutatja azokat a magasabb rendű törekvéseket, melyek minden emberi lényt jellemeznek. Ifj. Martin Luther King például lelkipásztori mélységgel és ékesszólással adott erőt a faji és polgári igazságosságért küzdő mozgalomnak.

sorozat3

A szavak ereje azonban egy ponton véget ér. A vallási lelkiismeret leggyakoribb formája a mindennapi élet megéléséből ered – azoktól az emberektől, akik csendben és kitartóan munkálkodnak a szegénység enyhítésén, a közegészségi állapotok javításán, a családi kapcsolatok megerősítésén, és az emberi jogok védelmén. Ekképpen tehát a lelkiismeret nem hajt fejet az ideológiák és pártok parancsai előtt. Egyszerűen csak azt teszi, amit helyesnek hisz.

Az erkölcsi iránymutatás és a gyakorlati megoldások e kettős hasznának köszönhetően, a vallás mindig is a társadalom egyik lényeges ereje marad.

Rengeteg példa van erre. William Wilberforce a keresztény erkölcsöt alkalmazva harcolt Nagy-Britanniában a rabszolga-kereskedelem eltörléséért. Abraham Lincoln a Biblia igazságaiból merített a megosztott nemzet meggyógyításához. Mahatma Gandhi az erőszakmentesség vallási tantételeit hirdetve vezette Indiát a függetlenségig. A felsorolás sokáig folytatható. Ezek az egyének ellenálltak a korszellemnek, és ehelyett valami teljesen újat hirdettek.

A vallási lelkiismeret hangján szólni nem feltétlenül vezet népszerűséghez, mégis az szolgálja jobban a társadalmat, ha mindenkinek lehetősége van a saját döntése szerinti legfőbb jóra törekedni. A jóindulat megtartásával is lehet egyet nem érteni fontos dolgokban. Nem bölcs dolog ellenségnek bélyegezni az ellenfeleket. Mi több, hasznos együttműködő partnereknek bizonyulhatnak ott, ahol egybeesnek a társadalmi célok. Kellemetlen érzés azoknak a bírálatát hallgatni, akik megkérdőjelezik a becses hitelveinket, ám mégis azzal mutatunk erőt, ha őszinte párbeszédet folytatunk azokkal, akik ellenzik a nézeteinket. Hiszen végül is bízunk abban, hogy „az igazság utat fog vágni saját magának”, és a szeretet végül győzni fog az eszmék versengésében.[2]

Az összhang több részből áll, nem egyetlen dallamból.

Végső soron a lelkiismeretünk az egyetlen tulajdonunk. Minden mástól – anyagi javaktól, társadalmi helyzettől, vagyontól – meg lehet fosztani bennünket. Azok a hitelvek és értékek azonban, amelyek az erkölcsi iránytűnket alkotják, a helyeset a helytelentől elválasztó láthatatlan sáv a szívünkben, az életről alkotott értelmezésünk, valamint az a belső ösztöke, amely arra sarkall bennünket, hogy megosszuk a meglátásainkat – ezek azok a dolgok, amelyek méltósággal ruháznak fel bennünket.

Emberi lényekként születési előjogunk, hogy hangot adjunk e lelkiismeretünknek. Enélkül a többi szabadságjog sem jelent sokat.


[1] Wilfred McClay, “Honoring Faith in the Public Square,” Christianity Today, Nov. 21, 2012.
[2] Lásd History of the Church, 5:498–99; az idézet forrása Joseph Smith 1843. július 9-én elhangzott beszéde: „Ha úgy tartom, hogy az emberiség tévedésben van, vajon lesújtsak reájuk? Nem. Fel fogom emelni őket, méghozzá a saját módjukon, ha nem tudom meggyőzni őket, hogy az én utam jobb; és nem fogok arra törekedni, hogy bármely embert arra kényszerítsek, hogy azt higgye, amit én, csakis az érvelés erejével, mert az igazság utat fog vágni saját magának.”

A Blog böngészése

Névjegy: This blog is managed and written by staff of the Public Affairs Department of The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints. The information here is reliable and accurate but should not necessarily be viewed as official statements from the Church. The purpose of this blog is to provide journalists, bloggers, and the public with additional context and information regarding public issues involving the Church. For official news releases and statements from the Church, visit MormonNewsroom.org.

Formai útmutatói megjegyzés: Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.