Sajtóközlemény

Anyukájukat ünneplik az európai fiatalok

Sok-sok anyát ünneplünk a kedvességükért, törődésükért és szeretetükért.  Az itt következő rövidfilm bemutatja, hogyan ünnepli anyukája hitét néhány fiatal Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai közül.

Amikor anyukájuk hitéről kérdezték őket, a fiatalok közül többen is elérzékenyültek, miközben megosztották a történeteiket.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában az „anya” szó egy „szent megszólítás, amely gyermekeket szülő vagy örökbe fogadó nő[k]re utal…, [akik] Isten tervében segédkeznek azáltal, hogy halandó testet adnak Isten lélekgyermekeinek”.  Gyermekeik életében játszott szerepükről Jeffrey R. Holland elder, az egyház egyik apostola, ezt mondta:

Azt mondom minden édesanyának – a múltban, a jelenben vagy a jövőben –, mindenhol: Köszönöm! Köszönöm, hogy életet adtok, alakítjátok a lelkeket, formáljátok a jellemet, és megmutatjátok Krisztus tiszta szeretetét. Azt mondom Éva anyánknak, Sárának, Rebekának és Rákhelnek, a názáreti Máriának és Mennyei Anyánknak: Köszönet azért a létfontosságú szerepért, melyet az örökkévalóság céljainak betöltésében játszotok!”

Először 1908-ban, az Amerikai Egyesült Államokban tartották meg az anyák napját, melyet ma már a világ számos országában ünnepelnek meg február és június közötti időpontokban. Hazánkban május első vasárnapján tartják meg ezt az ünnepet. Az Egyesült Államok Oktatásügyi Minisztériuma Anna Jarvist idézi egyik hírlevelében, aki segített megalapozni az anyák napja hagyományát: szerinte ez a nap az anyák tiszteletének napja, „azé, aki többet tett érted, mint bárki más a világon”. 

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának több mint 515 000 tagja van Európában, és több mint 16 millió tagot számlál világszerte.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.