Sajtóközlemény

Az Ukrajnai Kijev templom - Bejelentették a felszentelés és a nyitott kapuk napját

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnöksége bejelentette a hamarosan elkészülő Ukrajnai Kijev templom felszentelésének és nyitott kapuk napjának időpontját. A nagyközönség a 2010. augusztus 7., szombattól 2010. augusztus 21. szombatig megrendezésre kerülő nyílt napok keretein belül látogathatja meg az Ukrajnai Kijev templomot. A templomot 2010. augusztus 29-én, vasárnap, összesen három felszentelési ülésen szentelik fel hivatalosan. Az Ukrajnai Kijev templom az egyház első temploma Kelet-Európában, a földrészen pedig a tizenegyedik. A templom Európa 13 országából mintegy 31 000 egyháztagok fog kiszolgálni. Az egyháznak a következő helyeken van még temploma Európában: Svájc, Bern (felszentelés időpontja: 1955); Anglia, London (1958); Németország, Freiberg (1985); Svédország, Stockholm (1985); Németország, Franfurt (1987); Anglia, Preston (1998); Spanyolország, Madrid (1999); Hollandia, Hága (2002); Dánia, Koppenhága (2004); valamint Finnország, Helsinki (2006). 2008 októberében jelentették be az Olaszországi Róma templomot, mely a jövőben fog felépülni. Hagyomány szerint az utolsó napi szentek mielőtt felszentelnek egy templomot a nagyközönség előtt is megnyitják annak kapuit. Az előzetes számítások szerint sok ezer látogató megy majd el a nyílt napokra, hogy belülről is megtekintse a templomot, és megismerje az épületben végzett legmagasztosabb szertartásokat. „Örömteli számunkra, hogy meghívhatjuk a barátainkat és felebarátainkat a templomba, és megismertethetjük velük ezt a szent épületet” -- mondta Wolfgang H. Paul elder, az egyház Európa Kelet Területének elnöke. „Tudjuk, hogy nagyon sokat mentek már el az épülő templom mellett, és gondolkodtak el azon, hogy mi is lehet a célja ennek az épületnek. Hamarosan meghívhatjuk őket a templomba, és elmagyarázhatjuk nekik, hogy miért hívják a templomot az Úr házának.” Az utolsó napi szent templomok eltérnek a gyülekezeti házaktól vagy kápolnáktól, melyekben az egyháztagok a vasárnapi istentiszteletek alkalmából gyülekeznek. A templomok az „Úr házai”, ahol megerősítésre kerülnek Krisztus tanításai a családokat örökre egybekötő házasságon, keresztelésen és más szertartásokon keresztül. A templomokban az egyház tagjai többet tudnak meg az élet céljáról, és szövetségekben fogadják meg, hogy követni fogják Jézus Krisztust és szolgálni fogják a felebarátaikat. Miután egy templomot hivatalosan felszentelnek, kizárólag azok mehetnek be az épületbe, akik tevékenyen gyakorolják a hitüket, nem úgy a sok ezer gyülekezeti ház esetében, amelyek vallásra való tekintet nélkül nyitva állnak mindenki előtt. 2009 októberében az egyház elnöke, Thomas S. Monson azt mondta az egyház minden tagjának: „Továbbra is építünk templomokat. Azt kívánjuk, hogy minél több egyháztagnak lehetősége legyen részt venni a templomi szertartásokban anélkül, hogy túl nagy távolságokat kellene utazniuk. Világszerte, egyháztagjaink 83 százaléka él valamely templom 300 kilométeres körzetében. Ez a százalék csak növekedni fog, minél több új templomot építünk a világ különböző részeiben.” Az Ukrajnai Kijev templomot Gordon B. Hinckley elnök, az egyház előző vezetője jelentette be 1998. július 20-án. Az első kapavágási ünnepséget 2007. június 23-án tartották. Az elkészülte után ez lesz az egyház 134. működő temploma a világon. Az Ukrajnai Kijev templomban a munka 2010. augusztus 30-án, hétfőn kezdődik.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.