Téma

Azonos neműek házassága

Az azonos neműek házasságáról szóló folyamatos nyilvános vita sok kérdést vetett fel a hírmédiában, az általános közvéleményben és az egyház tagjaiban is arról, hogy milyen álláspontot képvisel Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza általánosságban a homoszexualitás, és konkrétan a házasság tárgykörében.

A következő interjút 2006-ban tartották Dallin H. Oaks elderrel, a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjával az egyházban, valamint Lance B. Wickman elderrel, a Hetvenek tagjával. Ezek a rangidős egyházi vezetők az egyház közönségkapcsolati munkatársainak kérdéseire válaszoltak. Lent látható az interjú átirata, amely segít tisztázni az egyház álláspontját ezen fontos, összetett és érzékeny témakörök vonatkozásában.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Először is kifejtené, miért fontos az egyháznak ez az egész kérdés a homoszexualitásról és az egyneműek házasságáról?

OAKS ELDER: Ez a kérdés sokkal többről szól annál, mint hogy egy társadalom toleránsabb legyen-e a homoszexuális életformával szemben. Az elmúlt évek során azt láttuk, hogy ezen életforma pártolói hatalmas nyomást fejtenek ki annak érdekében, hogy normálisként fogadjuk el azt, ami nem normális, és szűk látókörűnek, bigottnak és hajthatatlannak tüntessük fel azokat, akik nem értenek egyet vele. Ezek a pártolók hevesen követelik maguknak a szólás- és gondolati szabadságot, ám ugyanilyen hevesen kritizálják azokat, akik másképp látják a dolgokat, és ha tehetik, el is hallgattatják őket olyan jelzők alkalmazásával, mint például a „homofóbiás”. Az egyik olyan országban, ahol a homoszexuális aktivisták jelentős engedményeket értek el, még az is előfordult, hogy egy lelkészt bebörtönzéssel fenyegettek azért, mert azt prédikálta a szószékről, hogy a homoszexuális viselkedés bűn. Mivel ilyen irányba mennek a dolgok, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának ki kell állnia a tan és az alapelv mellett. Ez nem csupán társadalmi kérdés, hanem végső soron legalapvetőbb vallási szabadságjogunkat is próbára teheti, mégpedig hogy azt tanítsuk, amit tudomásunk szerint Mennyei Atyánk elvár tőlünk.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Tegyül fel, hogy a 17 éves fiam odajön hozzám, hogy beszélgessünk, és nagy nehezen kiböki, hogy véleménye szerint a férfiakhoz vonzódik, és a lányok nem érdeklik, soha nem is érdekelték. Úgy gondolja magáról, hogy valószínűleg meleg. Azt mondja, hogy megpróbálta elfojtani ezeket az érzéseket. Nem létesített még szexuális kapcsolatot, de tudja, hogy az érzései nagyon elkeserítik majd a családot, mert mindig is egyházi missziójáról, templomi házasságáról és ilyen dolgokról beszéltünk. Úgy érzi, nem élhet tovább abban, amit ő hazugságnak érez, ezért feldúltan és lesújtva előáll ezzel. Szülőként mit mondjak neki?

OAKS ELDER: A fiam vagy. Mindig is a fiam leszel, és én mindig itt leszek, hogy segítsek neked.

Világos határvonal van azonban az érzések vagy hajlamok, illetve a cselekedetek, vagyis a viselkedés között. Nem bűn olyan késztetéseket érezni, amelyeknek engedve az eredmény vétkes viselkedés lenne. A vétek az, ha engedünk is a kísértésnek. A kísértés megszokott dolog. Még a Szabadítót is érték kísértések.

Az Úszövetség megerősíti, hogy Isten olyan parancsolatokat adott nekünk, amelyeket nehéz betartani. Ez az 1 Korinthusbeliek 10. fejezetének 13. versében található: „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.”

Szerintem fontos belátnod azt, hogy az a fajta homoszexualitás, amelyről beszéltél, nem egy állapotot leíró főnév. Inkább melléknév, amely érzéseket vagy viselkedést jellemez. Arra biztatlak, hogy ezekkel a kihívásokkal küszködve ne gondolj magadra úgy, mint aki »ez« vagy »az«, hacsak nem abban az értelemben, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja vagy, és az én fiam, és ilyen kihívásokkal küszködsz.

Mindenkinek vannak kihívásai, amelyekkel meg kell küzdenie. Te egy olyan típusú kihívásról beszéltél, amely valóban nagyon nyugtalanító. Elég gyakori a társadalmunkban, és politikai kérdés is lett belőle. Azonban akkor is csak egy azon kihívások sorában, amelyekkel a férfiaknak és a nőknek meg kell küzdeniük, és arra biztatlak, hogy keresd a Szabadító segítségét a kísértésnek való ellenállásban, és tartózkodj az olyan viselkedéstől, amely bűnbánatra késztetne vagy kockára tenné az egyháztagtagságodat.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Ha valaki nagyon erősen vonzódik az ellenkező nemhez, akkor lehetősége van házasságot kötni. Ha azonban egy fiatal férfi azt gondolja magáról, hogy meleg, akkor valójában azt mondjuk neki, hogy egyszerűen nincs más megoldás, egész életét agglegényként kell leélnie, mivel nem vonzódik a nőkhöz?

OAKS ELDER: Pontosan ugyanezt mondjuk mindazon egyháztagoknak, akiknek [bármilyen más okból] nincs lehetőségük a házasságkötésre. Mindenkitől elvárjuk a szexuális kapcsolattól való tartózkodást, aki nem házas.

WICKMAN ELDER: Olyan társadalomban élünk, amelyet annyira átitat a szexualitás, hogy emiatt most talán az eddigieknél is nehezebben lép túl valaki a nemi vonzódása kérdésén és nézi meg más szempontokból azt, hogy ki is ő. Szerintem én azt felelném a fiadnak vagy bárki másnak, aki ilyesmivel küszködik, hogy igyekezzen kitágítani a látókörét és próbáljon meg túltekinteni a szexuális irányultságán. Leljen beteljesülésre jellemének, személyiségének és természetének sok más olyan jellemzőjében, amely túlmutat ezen. Nem tagadom, hogy a szexuális irányultság lényegesen meghatározza az egyén személyiségét, de nem ez az egyetlen jellemzője.

Ráadásul a késztetések megléte önmagában még senkit nem tesz érdemtelenné az egyházban való részvételre vagy a tagságra, csak a házasságot zárja ki, amint arról már szó volt. De az élet teljességében – ahogyan mi azt a visszaállított evangélium tanai által értelmezzük – végül erre is lehetősége nyílhat.

Ebben az életben az egyházi szolgálat, a misszionáriusi szolgálatot is beleértve ebbe, teljes egészében rendelkezésére áll azoknak, akik hűek a szövetségekhez és a parancsolatokhoz.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Ön szerint tehát a homoszexuális érzések ellenőrzés alatt tarthatók?

OAKS ELDER: Igen, a homoszexuális érzések ellenőrzés alatt tarthatók. Talán az ilyen érzések iránti hajlandóság vagy fogékonyság egyesek számára valóságos, mások számára viszont nem az. Az ilyesfajta fogékonyságból aztán érzések fakadnak, és az érzések igenis ellenőrzés alatt tarthatók. Ha átadjuk magunkat az érzéseknek, akkor azok növelik a kísértés erejét. Ha engedünk a kísértésnek, akkor bűnös cselekedetet követünk el. Ez ugyanúgy igaz arra, aki valaki másnak a javaira vágyik, vagy erős kísértést érez a lopásra. Ugyanebben a helyzetben van az, aki rákap az alkoholra. Vagy az, akiben gyorsan »felmegy a pumpa«, vagyis aki ingerlékeny természettel születik. Ha engedi, hogy ellenőrzés nélkül maradjon ez a hajlam, akkor az dühöt szül, ami bűnös és törvényszegő viselkedéshez vezet.

Nem egyedülálló kihívásokról beszélünk hát. A halandóság egy általános állapotáról van szó. Nem tudjuk pontosan, miért vagy milyen mértékben vannak ezek a hajlamok vagy az ilyesmire való fogékonyságok. Azt viszont tudjuk, hogy az érzések ellenőrzés alatt tarthatók, és a viselkedés is ellenőrzés alatt tartható. A bűn határvonala az érzések és a viselkedés között helyezkedik el. A bölcsesség pedig a hajlandóság és az érzések találkozásának vonalán. Meg kell ragadnunk és igyekeznünk kell ellenőrzés alatt tartanunk az érzéseket, hogy ne sodorjanak olyan helyzetbe, amely bűnös viselkedéshez vezetne.

WICKMAN ELDER: Szerintem napjaink egyik legnagyobb álokoskodása az, mely szerint ha valaki hajlandóságot érez valaminek a megtételére, akkor elkerülhetetlen az, hogy ezen hajlandóság szerint is cselekedjen. Az Úr kinyilatkoztatása szerint ez ellentétben van természetünk lényegével. Igenis hatalmunkban áll ellenőrzés alatt tartani a viselkedésünket.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Ha megnézünk valakit, akiben könnyen »felmegy a pumpa«, aztán megnézzük a szüleit, akik talán szintén így voltak ezzel, akkor felfedezhetünk ebben egy genetikai hatást.

OAKS ELDER: Nem, mi nem fogadjuk el tényként azt, hogy azok az adottságok, amelyek megakadályoznak valakit örök rendeltetésének elérésében, vele születtek oly módon, hogy nem is tudja irányítani azokat. Ez ellentétben lenne a szabadulás tervével, és ellentétben állna Isten igazságosságával és irgalmával. Ellentétben lenne Jézus Krisztus evangéliuma tanításainak összességével, amely kifejezésre juttatja annak igazságát, hogy Jézus Krisztus hatalma és irgalma által minden dolog megtételéhez erőt kapunk. A kísértésnek való ellenállás is ide tartozik. Ide tartozik azon dolgok kezelése, amelyekkel együtt születtünk, a torzságok, illetve a mentális vagy fizikai fogyatékosságok. Ezek egyike sem áll útjában annak, hogy elérjük örök rendeltetésünket. Ugyanezt mondhatjuk egy olyan viselkedés iránti fogékonyságról vagy hajlandóságról, amelynek engedve már nem tudnánk elérni örök rendeltetésünket.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Azt állítják, hogy az egyház nem feltétlenül foglal állást az »öröklött vagy tanult« viselkedés kérdéskörében?

OAKS ELDER: Itt lép színre a tanunk. Az egyház nem foglal állást abban, hogy mi okozza ezeket a fogékonyságokat vagy hajlandóságokat, az ugyanazon nem iránti vonzódást is beleértve ebbe. Ezek tudományos kérdések – az öröklődés vagy eltanulás elmélete –, és ezen a területen az egyháznak nincs álláspontja.

WICKMAN ELDER: Az öröklött vagy tanult viselkedés kérdésköre nagyon sok mindent feltételez, és ha túlságosan el vagyunk foglalva ezzel a kérdéskörrel, akkor szerintem az elvonja a figyelmünket azokról az alapelvekről, amelyekről Oaks elder beszélt. Vajon ki a megmondhatója annak, hogy miért van meg valakiben a saját neme iránti vonzalom? Ami igazán számít az az, hogy tudjuk, ellenőrzésünk alatt tarthatjuk a viselkedésünket – és a viselkedés a fontos.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Vajon a terápia megfelelő irányba visz, ha a viselkedés ellenőrzés alatt tartásáról van szó? Ha egy fiatal férfi azt mondja: „Nézd, én igazán szeretnék megszabadulni ezektől az érzésektől… Bármit megtennék azért, hogy megszűnjenek”, akkor helyénvaló-e valamilyen orvosi terápia után nézni, amely kezel ilyesmit?

WICKMAN ELDER: Nos, helyénvaló lehet, ha valaki ilyenkor terápiát kér. Az biztos, hogy az egyház nem tanácsol olyasmit, ami ezt elvetné. Azonban abból a szemszögből nézve a dolgot, amikor egy szülő tanácsot ad valakinek, vagy egy egyházi vezető tanácsot ad valakinek, vagy valaki szembenéz saját neme iránti vonzódásával, és felteszi a kérdést: »Mit tehetnék, ami összhangban van az evangélium tanításaival?«, igazából nem a klinikai oldalon van a hangsúly. Annak a felismerése a legfontosabb, hogy »Saját akaratom van. Önrendelkezésem van. Hatalmamban áll ellenőrzés alatt tartani azt, amit teszek.«

Nem azt állítom ezzel, hogy ha valaki ilyen csapással küszködik, nem lenne helyénvaló megfelelő orvosi segítséget kérni és megvizsgálni, vajon az ő esetében lehet-e kezdeni ezzel valamit. Olyan kérdés ez, amelyen sokat vitatkoznak a pszichiátriai dolgozók és a pszichológusok. Úgy tudom, az esettanulmányok azt mutatják, hogy vannak olyan esetek, amikor sikerül előrehaladást elérni e vonzódás megváltoztatása terén, máskor viszont nem sikerül. Az egyház szempontjából, és a mi szempontunkból, amikor törődünk az emberekkel, elsősorban nem erre kell összpontosítani. Hanem a többi dologra.

OAKS ELDER: Ezzel csak egyetérteni tudok. Hadd egészítsem ki még valamivel. Az egyház nagyon ritkán foglal állást annak kérdésében, hogy mely kezelési technikák megfelelőek az orvostudományban, a pszichiátrián vagy a pszichológiában például.

Azt is meg kell viszont említeni, hogy különböző mentális viselkedések vagy érzések vonatkozásában durva kezelési módokra is sor került. Arra gondolok, amikor például túladagolják a depresszió elleni gyógyszert. Az averzív terápiák, melyeket az azonos nem iránti vonzalom kezelésére alkalmaztak, durvaságokat is tartalmaztak, melyeket a szakma azóta felfedett. Bár nem foglalunk állást annak vonatkozásában, amit az orvosok tesznek (kivéve nagyon ritka esetekben, mint például az abortusz), tudatában vagyunk, hogy vannak helytelen eljárások, és ezekért nem vállaljuk a felelősséget. Bár ezek a terápiák azt állítják magukról, hogy segítenek azokon, akiken szívesen látnánk, hogy segítenek, nem támogathatunk minden módszert, amit használnak.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: A heteroszexuális házasság vajon lehetőséget jelent azok számára, akiknek homoszexuális érzéseik vannak?

OAKS ELDER: Időnként felteszik nekünk a kérdést, hogy a házasság gyógymód-e ezekre az érzésekre, amelyekről beszéltünk. Hinckley elnök, annak tényével szembesülve, hogy egyesek nyilvánvalóan gyógymódnak vélték, vagy talán egyes egyházi vezetők gyógymódként is tanácsolták a házasságot ezekre az érzésekre, ezt a kijelentést tette: „A házasság nem tekintendő terápiai lépésnek olyan problémák megoldása terén, mint a homoszexuális vonzalom vagy viselkedésmód.” Számomra ez azt jelenti, hogy nem nézhetjük tétlenül, amint veszélynek teszi ki magát Isten egy leánya, aki ilyen színlelt vagy számára ismeretlen elemeket rejtő házasságra lép. Akik ilyesfajta kihívással küszködnek, amit nem tudnak ellenőrzés alatt tartani, nem léphetnek jóhiszeműen házasságra.

Másrészt viszont azok számára, akik minden vétektől megtisztították magukat és megmutatták, hogy képesek kezelni ezeket az érzéseket vagy késztetéseket; maguk mögött hagyták azokat, és nagy vonzalmat éreznek Isten egy leánya iránt – tehát szeretnének házasságra lépni, gyermekeket vállalni és az örökkévalóság áldásait élvezni – helyénvaló lehet a házasság.

Hinckley elnök azt mondta, hogy a házasság nem terápiai lépés problémák megoldására.

WICKMAN ELDER: Ha valaki ugyanazon neműek iránti vonzódással küszködik, felteheti ezt a kérdést: „Ez olyasmi, amitől már soha nem szabadulhatok? Milyen hatása van ennek az örök életre? Ha valahogy átvészelem ezt az életet, vajon milyen leszek, amikor a másik oldalon megjelenek?”

Szerencsére a válasz az, hogy az ugyanazon neműek iránti vonzódás nem létezett a halandóság előtti életben, és a következő életben sem fog létezni. Olyan körülmény ez, amely valamilyen okból vagy okokból csak mostanra, a halandóságra vonatkozik, örök létünk eme pillanatának töredékére.

Jó hírem van azoknak, aki az ugyanazon neműek iránti vonzódással küszködik: 1) Ez nem olyasvalami, ami örökre így marad. Csak most van így. Azt is be kell vallanunk, hogy bizony időnként egyikünknek sem könnyű túltekintenie azon, ami »most« van. Azonban ha a halandóságra mostként tekintünk, akkor csakis erről az időszakról van szó. 2) Ha itt érdemes tudok maradni, ha hű tudok maradni az evangélium parancsolataihoz, ha be tudom tartani a szövetségeket, amelyeket kötöttem, akkor vonatkoznak rám a felmagasztosulás és az örök élet áldásai, amelyeket Mennyei Atyánk minden gyermeke számára fenntart. Idővel minden áldás – még az örök házasság áldása is – az enyém lesz.

OAKS ELDER: Hadd egészítsem ki ezt még egy gondolattal. Férjből, feleségből és utódokból álló családi egység nélkül nem létezik a következő életben az öröm teljessége. Továbbá, az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen. Az örökkévalóság szempontjából az ugyanazon neműek kapcsolata csakis bánatot, gyötrelmet és örök lehetőségek elvesztését eredményezi.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Oaks elder, kicsit korábban arról beszélt, hogy az erkölcsiség ugyanazon normája vonatkozik a heteroszexuálisokra és a homoszexuálisokra. Mit felelne annak, aki ezt kérdezi Öntől: »Értem, hogy a norma ugyanaz, de nem kérnek kicsit többet attól, aki a saját neméhez vonzódik?« Természetesen vannak olyan heteroszexuális emberek, akik nem kötnek házasságot, de azért legalább megvan az a reményük, hogy »holnap találkozhatok álmaim megtestesítőjével«. A remény mindig ott él bennük, hogy ez életük bármely pontján bekövetkezhet. Aki viszont saját neméhez vonzódik, annak nincs meg feltétlenül ugyanez a reménysége.

OAKS ELDER: Persze, van különbség, de ez a kontraszt nem ilyen nagy. Vannak, akiknek olyan testi fogyatékosságaik vannak, amelyek miatt – időnként valóban, máskor inkább csak gyakorlatilag – semmi reményük sincs arra hogy házasságot kössenek. Az a körülmény, hogy valaki jelenleg nem tud házasságot kötni, bár tragikus, de nem egyedi.

Időnként elhangzik, hogy Isten ilyen körülmények közepette senkit nem diszkriminálhat. Az élet azonban tele van testi gyengeségekkel, melyeket az ember diszkriminációnak tarthat – a teljes paralízis, vagy a súlyos értelmi fogyatékosság például két olyan dolog, amely megakadályozhatja a házasságot. Ha hiszünk Istenben, hiszünk az Ő irgalmában és igazságosságában, akkor nem mondhatjuk, hogy ezek diszkriminációk, mert Isten nem diszkriminál. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megítélhessük, mi a diszkrimináció. Istenbe vetett hitünkre támaszkodunk és arra, hogy teljesen biztosak vagyunk az Ő irgalmában és minden gyermeke iránti szeretetében.

WICKMAN ELDER: Az nem kétséges, hogy az, ha valaki nem tud házasságot kötni ebben az életben, gyötrő érzés. Együtt érzünk azokkal, akiknek ilyen gyötrelemben van részük. Én a magam részéről együtt érzek velük.. Ez azonban nem csak azokra vonatkozik, akik a saját nemük iránt vonzódnak.

Olyan korban élünk, amikor mindenki nagyon el van foglalva saját magával. Valahogy természetessé vált azt gondolni, hogy a saját gondjaim nagyobbak más gondjainál. Szerintem, ha valamelyikünk elkezd így gondolkozni, jobban teszi, ha körülnéz. Ki vagyok én, hogy azt mondhassam: fogyatékosabb vagyok vagy többet szenvedek valaki másnál?

Nekem van egy fogyatékkal élő leányom. Csodaszép kislány. Jövő héten 27 éves lesz. Courtney-nek hívják. Courtney ebben az életben soha nem fog házasságot kötni, mégis vágyódva tekint azokra, akik ezt teszik. Odaáll az ablakhoz az irodámban, amely a Salt Lake templomra néz, és figyeli a menyasszonyokat és újdonsült férjeiket, amint fényképezkednek. Ez egyszerre lenyűgözi, de el is szomorítja, mivel Courtney tudja, hogy ebben az élményben itt nem lesz része. Courtney nem kérte, hogy ilyen körülmények közé szülessen ebben az életben, mint ahogy az sem kéri ezt, aki a saját neméhez vonzódik. Úgyhogy sokféle gyötrelemben lehet részük az embereknek, akár csak a házasság témájához kapcsolódóan. Amit azonban örömmel várunk, és ez az evangélium nagy ígérete, hogy legyenek itt bármilyen hajlamaink, bármilyen hibáink, akadályozzon bármi abban, hogy élvezzük az öröm teljességét, rendelkezünk az Úr mindannyiunknak szóló ígéretével, mely szerint ezek idővel eltávolíttatnak. Nekünk csak hűeknek kell maradnunk.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Wickman elder, korábban utalt a misszionáriusi szolgálatra, és említette, hogy ez lehetőségként fennáll azok számára, akik vonzódást éreznek saját nemük iránt, de nem viselkednek e szerint. Hinckley elnök azt mondta, hogy ha hűek, akkor lényegében ugyanúgy haladhatnak, mint bárki más az egyházban, és teljes mértékben részt vehetnek a közösség tevékenységeiben. Ez mit jelent ténylegesen? Azt jelenti, hogy szolgálhatnak missziót? Azt jelenti, hogy elmehetnek a templomba, és részesülhetnek legalább azokban a szentségekben, amelyeknek nincs közük a házassághoz? Valóban azt jelenti, hogy ha valaki saját neméhez vonzódik, de hű marad, akkor minden lehetősége megvan a részvételre, arra, hogy elhívást kapjon a szolgálatra, és megtegye mindazon dolgokat, amit mások megtehetnek?

WICKMAN ELDER: Szerintem erre a rövid válasz az, hogy igen! Oaks elderre hagyom, hogy kifejtse.

OAKS ELDER: Hinckley elnök mondott valamit ebben a témában, egy egyértelmű kijelentést, amely minden ilyen természetű kérdést megválaszol. Azt mondta: „Isten fiaiként és leányaiként szeretjük őket (azokra utalva, akik a saját nemükhöz vonzódnak). Lehet, hogy vannak bizonyos hajlamaik, melyek erőteljesek, s amelyeket nehéz kordában tartani. Amennyiben nem cselekszenek e hajlamok szerint, akkor az egyház többi tagjához hasonlóan élhetik tovább az életüket.”

Számomra ez azt jelenti, hogy ha valakinek ilyen hajlamai vannak, de ellenőrzés alatt tartja ezeket, vagy ha engedett is nekik, akkor megfelelőképp megbánta, mindent megtehet az egyházban, amit más egyháztagok megtehetnek, akik egyedülállók. Van néhány olyan tisztség, mint például a püspök hivatala, amelyre csak házas férfiakat hívnak el. De az egyházban inkább ez jelenti a kivételt. Az egyedülállók betölthetnek bármilyen tanítási tisztséget, bármilyen misszionáriusi tisztséget. Örömmel fogadjuk erre a szolgálatra mindazokat, akik valamilyen kísértéssel küzdenek, ha a küzdelem jó küzdelem, és ha úgy élnek, hogy megfelelő tanítók vagy misszionáriusok legyenek, vagy amilyen elhívásról szó van.

WICKMAN ELDER: Vajon nem az engesztelés jelentőségéről van-e itt szó az egyén életében? Nem az engesztelés kezd-e jelentőségteljessé válni annak számára, aki megpróbál szembenézni az élet kihívásaival, legyen szó akár kísértésekről, akár korlátokról? Arról a hajlandóságról, hogy a Szabadító felé forduljunk, annak lehetőségéről, hogy vasárnap elmenjünk az úrvacsorai gyűlésre és valóban részt vegyünk az úrvacsora szertartásában…, odafigyeljünk az imákra és vegyünk ezekből a szent jegyekből. Olyan lehetőségek ezek, melyek valóban segítenek nekünk a Szabadító engesztelésének hatókörébe kerülni. Ha így tekintünk rá, akkor az egyházban minden szolgálati lehetőség áldás. Amint azt már említettük, viszonylag kevés olyan elhívás van az egyházban, amihez házasnak kell lenni.

OAKS ELDER: Van még valami, amit hozzáfűzhetünk ehhez, és ez az Első Elnökség nemrég kiadott nyilatkozatából származik, amely csodálatosan leírja, hogyan álljunk hozzá ehhez a kérdéshez: „Mi, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai, megértéssel és tisztelettel fordulunk azok felé, akik saját nemükhöz vonzódnak. Tudatában vagyunk annak, mennyire magányos lehet az életük, de figyelembe kell venni azt is, hogy mi a helyes az Úr előtt.”

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Mit mondanának a társadalom és az egyház azon tagjainak, akik úgy tekintenek az azonos nemhez való vonzódásra, hogy az különbözik más kísértésektől, más olyan küzdelmektől, amelyekben az embereknek részük van? Először is, igaz-e az állítás, hogy vannak, akik így érzik? És ha igen, mit mondanának nekik?

OAKS ELDER: Szerintem helytálló, ha azt mondjuk, hogy vannak, akik létük meghatározó elemének tartják a saját nemhez való vonzódás érzéseit. Aztán olyanok is vannak, akik azt tartják annak, hogy Texasból jöttek, vagy az Egyesült Államok Tengerészeténél szolgáltak. Vagy vörös a hajuk, vagy ők a legjobb kosarasok, akik valaha is játszottak ebben vagy abban a középiskolában. Az emberek létezésük meghatározó elemeként tesznek magukévá bizonyos jellemvonásokat, és ezek gyakran fizikai jellemvonások.

Önrendelkezésünk van abban, hogy milyen jellemvonásoknak engedjük, hogy meghatározzanak minket, ezeket a döntéseket senki nem kényszeríti ránk.

A végső meghatározó tény mindannyiunk esetében az, hogy Mennyei Szülők gyermekei vagyunk, akik valamilyen céllal születtünk erre a földre, és isteni rendeltetéssel születtünk. Ha az előbb említett szempontok bármelyike útját állja ennek az utóbbinak, akkor az romboló hatású, és rossz útra térít minket.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Mindketten említették a könyörületesség témáját, és azt, hogy érzéseik szerint könyörületesnek kell lennünk. Most térjünk vissza ahhoz a példához, amit korábban használtunk, és tegyük fel, hogy azóta eltelt néhány év. Fiammal folytatott beszélgetéseim, arra irányuló erőfeszítéseink, hogy szeressük és az egyházban tartsuk őt, kudarcot vallottak, és nem tudták megoldani azt, amit ő központi kérdésnek lát, hogy nem tehet semmit az érzései ellen. Épp most közölte velünk, hogy elköltözik. Úgy tervezi, hogy összeköltözik egy meleg barátjával. Ebben hajthatatlan. Ebben a helyzetben mi lehet az utolsó napi szülő helyes reakciója?

OAKS ELDER: Nekem úgy tűnik, hogy az utolsó napi szülő kötelessége szeretetteljesen és gyengéden hangsúlyozni az Úr prófétáin keresztül kapott azon tanítást, mely szerint az út, amelyre rálépni készül, bűnös. Bár biztosítanám róla, hogy továbbra is szeretni fogjuk őt, és a család karjai továbbra is ki vannak tárva felé, szerintem jó lenne átismételni vele az Első Elnökség 1991-ből származó kijelentését, vagy valami hasonlót: „Az Úr erkölcsi viselkedésre vonatkozó törvénye szerint önmegtartóztatást kell gyakorolnunk a házasságon kívül, a házasságon belül pedig hűségesnek kell lennünk. A szexuális kapcsolat kizárólag a férj és feleség között helyénvaló, amikor az a házasság kötelékén belül helyesen kerül kifejezésre. Bármilyen más nemi kapcsolat, beleértve a paráználkodást, a házasságtörést, valamint a homoszexuális és leszbikus viselkedést, bűnnek számít. Azok, akik kitartanak az ilyen gyakorlatok mellett, vagy másokat ebbe az irányba befolyásolnak, egyházi fegyelmezésnek teszik ki magukat.”

Apaként elsődleges felelősségem az, hogy ezt megértessem vele. Utána pedig ezt mondanám neki: „Fiam, ha úgy döntesz, hogy tudatosan ilyen viselkedésmódra térsz, azért még a fiam maradsz. Jézus Krisztus engesztelése elég erős ahhoz, hogy segítsen neked és és megtisztítson téged, ha bűnbánatot tartasz és felhagysz bűnös viselkedéseddel, de én arra biztatlak, hogy ne indulj el ezen az úton, mert a bűnbánat nem könnyű. Olyan útra térsz, amely meg fogja gyengíteni benned a bűnbánat képességét. Homályba fogja vonni az érzékelésedet azt illetően, hogy mi a fontos ebben az életben. Végül pedig talán olyan mélyre húz, ahonnan már nem tudsz majd visszajönni. Ne menj erre! Ha viszont mégis úgy döntesz, hogy erre mész, mi mindig igyekezni fogunk, hogy segítsünk neked és visszahozzunk téged a fejlődés ösvényére.

WICKMAN ELDER: A Mormon könyvét az apa-fiú kapcsolatok könyveként is olvashatjuk. Vannak benne nagyon is pozitív kapcsolatok, amelyek megerősítik egy fiú apjának a szerepét. Bizonyos esetekben az apának meg kellett mondania a fiának vagy a fiainak, hogy az út, melyen járnak, helytelen az Úr előtt. Mindennek azonban a szeretet lelkével kell megtörténnie, hangsúlyozva, amit Oaks elder is említett: »mindig is a fiam leszel«. Van egy régi mondás, amely minden szülőre nagyon igaz, mégpedig: »Csak akkor vallasz kudarcot, ha felhagysz az igyekezettel«. Szerintem ez azt is jelenti, hogy kihasználjuk a kínálkozó lehetőségeket arra, hogy gyermekeinket jóra tanítsuk, és azt is, hogy állandóan tudatjuk velük: mindenekfelett szeretjük őket.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Mi az a pont, ahol a szeretetünk kimutatása átbillen a helytelen viselkedést elnéző támogatásba? Ha a fiú azt kérdezi: »Nos, ha szerettek engem, akkor elhozhatom hozzátok látogatóba a partneremet? Hazajöhetünk az ünnepek alkalmával?« Ezt hogyan ellensúlyoznák például az otthon lévő többi gyermek iránti aggodalommal?

OAKS ELDER: Ezt a döntést a felelős személynek kell meghoznia, miután sugalmazásért az Úrhoz fordult. El tudom képzelni, hogy a legtöbb helyzetben a szülők ezt mondják majd: »Ezt kérlek ne tedd. Ne hozz minket ilyen helyzetbe!« Ha vannak otthon gyermekek, akikre hatással lehet, ha ilyet látnak, akkor a válasz valószínűleg ez lesz. Más tényezők is közrejátszhatnak, amelyek ezt a választ valószínűsítik.

De olyan helyzeteket is el tudok képzelni, amelyekben az is mondható: »Igen, gyertek, de ne tervezzétek úgy, hogy itt éjszakáztok. Ne számítsatok arra, hogy sokáig vendégeskedtek. Ne várjátok el tőlünk, hogy bemutassunk a barátainknak, vagy olyan helyzetbe kerüljünk a nyilvánosság előtt, ami azt mutatná, hogy jóváhagyjuk a kapcsolatotokat«.

Minden helyzet más és más, nem adható olyan válasz, amely mindegyikre ráillik.

WICKMAN ELDER: Nehéz elképzelni ennél nehezebb helyzetet, amivel egy szülő szembenézhet. Minden eset más és más döntést kíván.. Csak azt tenném hozzá mindahhoz, amit Oaks elder az imént mondott, hogy szerintem szülőként fontos elkerülni azt a lehetséges csapdát, ami az e helyzet miatti gyötrelemből adódik.

Arról beszélek, hogy egyszer csak már nem az Úr útját védelmezzük, hanem a tévelygő gyermek életstílusát, akár vele, akár a másokkal folytatott beszélgetésben. Valóban igaz, hogy az Úr módja az, ha szeretjük a bűnöst, miközben elítéljük a bűnt. Vagyis otthonunk, szívünk és karjaink továbbra is tárva vannak a gyermekünk előtt, de ezzel együtt nem kell az életmódjukat is jóváhagynunk. De azt sem kell jelentenie, hogy állandóan felemlegetjük neki életmódja helytelenségét. Még ennél is nagyobb hiba az, ha védelmezni kezdjük a gyermeket, mert ez sem neki, sem a szülőnek nem segít. Ez az irány tapasztalataink szerint majdnem mindig mindkettőt letéríti az Úr útjáról.

OAKS ELDER: Az Első Elnökség tett egy csodálatos kijelentést ebben a témában, egy 1991-es levélben. Ezt mondták azokról az egyénekről és családokról, akik ilyen problémával küszködnek: „Arra biztatjuk az egyház vezetőit és tagjait, hogy forduljanak szeretettel és megértéssel azok felé, akik ilyen gondokkal küszödnek.” Ha az egyház tagságaként azt tanácsolják nekünk, hogy forduljunk szeretettel és megértéssel »azok felé, akik ilyen gondokkal küszködnek«, akkor ez a kötelesség különösen azokra a szülőkre vonatkozik, akiknek a gyermekei küszködnek ilyen gondokkal…, és vonatkozik azokra is, akiknek a gyermekei ezzel kapcsolatos bűnös viselkedést folyatnak.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Vajon egyes szülők esetében a gyermek elutasítása valamilyen mértékben természetes reakciónak számít akkor, ha a gyermek nem felel meg az elvárásaiknak? Könnyebb időnként »becsukni az ablakot« egy kérdéskör előtt, mintsem foglalkozni vele?

OAKS ELDER: Az biztos, hogy mi arra biztatjuk a szülőket: ne magukat hibáztassák; és arra biztatjuk az egyház tagjait, hogy ilyen helyzetben ne a szülőket hibáztassák. Ne felejtsük el, hogy egyikünk sem tökéletes, és egyikünk gyermekei sem viselkednek teljes mértékben és pontosan aszerint, amit ilyen vagy olyan helyzetben elvárnánk tőlük.

Nagyon sajnáljuk azokat a szülőket, akik kihívásokkal küszködő gyermekük iránti szeretetük és védelmezési ösztönük révén olyan helyzetbe kerültek, hogy most ellenségesen viselkednek az egyházzal szemben. Remélem, az Úr irgalmas lesz azokhoz a szülőkhöz, akik gyermekük iránti szeretetük miatt estek ilyen csapdába.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Tekerjük újra előre az időt! Fiam mostanra teljesen elmaradt az egyháztól. Úgy tűnik, nincs esély rá, hogy visszatérjen. Most azt mondja, Kanadába készül, ahol engedélyezik az azonos neműek házasságát. Kitart amellett, hogy egy dologban egyet értünk: a szerető házastársi kapcsolat fontos. Nem csapong; csak egy kapcsolata van. Partnerével egész életükre meg szeretnék tartani ezt a kapcsolatot. Nem érti meg, miért nem fogad el az egyház egy élethosszig tartó kötelezettségvállalást, amikor úgy tűnik, a társadalom ebbe az irányba halad. Újra csak azt kérdem, utolsó napi szent apaként vajon mit kellene mondanom neki?

WICKMAN ELDER: Kezdetnek azt, hogy a házasság se nem politikai, se nem társadalompolitikai kérdés. A házasság fogalmát maga az Úr határozta meg. Ez az a bizonyos intézmény, amely szertartásos keretek között jön létre, papsági felhatalmazás által a templomban, [és] túlmutat ezen a világon. Rendkívül fontos…, központi helyen áll Jézus Krisztus evangéliumában és e föld teremtésének céljában. Ez már a Teremtés könyvének első oldaláról nyilvánvalóvá válik. Ki sem tudjuk kerülni. Az emberiség nem játszadozhat csak úgy ezzel, és az biztos, hogy azok sem, akik a saját érdekeiket akarják ezzel szolgálni. Az Úr szemében nem létezik az egyneműek házasságának fogalma. A homoszexuális viselkedés mindig is utálatos bűn marad az Úr előtt. Ha politikai megfontolásból valamit máshogy neveznek, az még nem változtat a tényen.

OAKS ELDER: Úgy is fogalmazhatunk, hogy a kanadai parlamentnek vagy a washingtoni kongresszusnak nincs felhatalmazása Isten parancsolatainak a visszavonására, megváltoztatására vagy kiegészítésére.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Vannak olyan meleg oldalak, amelyek azzal érvelnek, hogy a Biblia, és különösen az Újszövetség nem tiltja konkrétan a homoszexuális viselkedést. Egyesek azzal érvelnek, hogy Jézus Krisztus könyörületessége és az emberiség iránti szeretete az effajta kapcsolatot sem zárja ki. Erről mit tanít az egyház?

WICKMAN ELDER: Először is, akik ezt állítják, azoknak figyelmesebben kellene olvasniuk a Bibliát. Ezen kívül pedig almát a körtéhez hasonlítunk akkor, amikor a Szabadító minden ember, minden férfi, nő és gyermek iránti szeretetét a házasság tanával vetjük össze.

Igaz, a Szabadító beszélt a házasságról, bár egész más szövegkörnyezetben. Jézus azt mondta: „Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté! A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válaszsza.”

Ez a mondás általában abban az összefüggésben jut eszünkbe, hogy van két ember, egy férfi és egy nő, akik házasok, és helytelen az, ha valaki megpróbálja szétválasztani őket. Szerintem tanbéli értelemben lehet ennél átfogóbb jelentése is. A férfi és a nő közötti kapcsolat az Ószövetségben és az Új[szövetségben] is egyértelmű bibliai tanítás. Aki ezt megpróbálja félresöpörni, azzal is szembeszáll, amit maga Jézus mondott. Fontos szem előtt tartanunk a különbséget Jézus szeretete és aközött, amit Ő tanként határozott meg, vagy amit az ősi és újkori apostolain keresztül kapott tan meghatározásaként ismerünk.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Mi van azokkal, akik esetleg ezt mondják: „Rendben. Az utolsó napi szenteknek joguk van abban hinni, ami nekik tetszik. Ha ti nem hisztek az egyneműek házasságában, az rendben van, a ti dolgotok. De miért próbáljátok meg szabályozni olyan emberek viselkedését, akiknek semmi köze a hitetekhez, különösen akkor, ha Európában már vannak olyan országok, amelyek jogilag jóváhagyták az ilyen házasságot? Miért nem mondjátok csupán azt: »A tantételeink miatt nem értünk egyet ezzel saját népünkre vonatkozóan«, és hagyjátok ennyiben a dolgot? Miért harcoltok például azért, hogy [az Egyesült Államokban] bekerüljön ez az alkotmány kiegészítései közé?

WICKMAN ELDER: Nem próbáljuk meg szabályozni az embereket, de a házasság intézményének témájában az egyneműek házasságát támogatók végső soron talán csak azért teszik ezt, mert úgy okoskodnak, hogy »ami a te házadban történik, nincs hatással arra, ami az én házamban történik«..

Vannak, akik azt az elképzelést támogatják, mely szerint ártalmas következmények nélkül megfér egymás mellett a heteroszexuális és a homoszexuális házasság. A rideg valóság az, hogy – minden más intézményhez hasonlóan – a házasság intézményének is csupán egyetlen meghatározása lehet, különben megváltozik maga az intézmény jellege. Tehát nem létezhet egymás mellett kétféle házasság. Vagy van a házasság úgy, ahogy azt most meghatározzuk, és ahogy azt az Úr meghatározta, vagy van az, amit úgy írhatnánk körül, hogy nem nélküli házasság. Isten utálattal tekint az utóbbira, aki – amint arról már beszéltünk – férfi és egy nő között fennálló intézményként határozta meg a házasságot.

Ennek az intézménynek az újradefiniálása tehát mindenki számára újradefiniálná azt, nem csak azok számára, akik úgynevezett egynemű házasságot szeretnének. Emellett figyelmen kívül hagyná azt a meghatározást, amelyet maga az Úr adott.

OAKS ELDER: Van még valami, amit megemlíthetünk ezzel kapcsolatban. Ne felejtsük el, hogy a házasság intézménye évszázadokon át férfi és nő között állt fenn. Még most is csak egészen kevés országban létezik olyasmi, hogy egyneműek közötti házasság. Hirtelen szembekerülünk egy olyan követeléssel, hogy tegyük félre emberi tapasztalatok évszázadait, és ne diszkrimináljunk a házasság intézménye vonatkozásában. Ezzel a követeléssel a változást pártolóknak kell bizonyítaniuk azt, hogy ez a lépés nem rúgja fel évezredek tapasztalatának bölcsességét és stabilitását. Mégis úgy hozakodnak elő ezzel a kérdéssel, mintha a férfi és a nő közötti házasságban hívőknek kellene bizonyítaniuk azt, hogy ez nem terjeszthető ki más feltételekre.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Vannak, akik azt mondják, hogy ez inkább már csak az 1950-es években vagy korábbi időszakokban állta meg a helyét, a 21. században már nem. Ha például megnézünk jó néhány európai országot, a hagyományos házasság oly gyorsan hanyatlik, hogy már nem az a norma. Ha a házasság változóban van, akkor vajon ellen kell-e állnunk ezeknek a társadalmi változásoknak?

OAKS ELDER: Erről az érvelésről valami olyasmi jut eszembe, hogy ha egyetértünk annak tényében, hogy a beteg haldoklik, inkább adjuk meg neki a kegyelemdöfést. Az ember életének véget vető kegyelemdöfés ahhoz a drasztikus módosításhoz hasonlít a házasság intézményében, amelyet az egynemű házasság eredményezne.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Említették, milyen kárt okozhat a társadalomban a házasság újradefiniálása. Mit felelnének azoknak, akik ezt mondják: „Ismerek olyan melegeket, akik hosszú távú, elkötelezett kapcsolatban élnek. Nagyszerű emberek. Szeretik egymást. Mi kárt tehet az én heteroszexuális házasságomban az, ha nekik is megengedik ugyanezt a »ceremóniát«”?

WICKMAN ELDER: Hadd ismételjem el, amit egy perce mondtam. Szerintem ez az érvelés merő álokoskodás, mert a házasság egységes intézmény. A házasság elkötelezett, hivatalosan jóváhagyott kapcsolatot jelent férfi és nő között. Ezt jelenti. Ezt jelenti a kinyilatkoztatásokban. Ezt jelenti a világi jogban. Ez a házasság intézményi szinten nem létezhet valami mással párhuzamosan, amit egynemű házasságnak neveznek. Ez egyszerűen meghatározásbeli képtelenség. Ezen a ponton, ha intézményként elkezdjük jogilag elismertként kezelni a két egynemű ember közötti elkötelezett kapcsolatot, akkor már újra is definiáltuk az intézményt, méghozzá nem nélküli házasságként.

Amint azt már más kérdésekre válaszolva említettük, [a nem nélküli házasság] ellentétben áll Isten törvényével, a kinyilatkoztatott Igével. Az ősi és a mai szentírások nem is tudnának egyértelműbben fogalmazni arról a meghatározásról, amit az Úr és az ő megbízottai adtak a házasság vonatkozásában az adományozási korokon át.

Azonban ennek mindenki másra nyilvánvaló hatása van, nagyon is világi módon. Mi van akkor, ha valakinek a háza az utcában igenis hatással van arra, ami az én házamban történik, és ahogyan azzal bánnak. A felvetés, mely szerint a történelem ezer éveivel, Isten kinyilatkoztatásaival és az egész emberiség sémájával szemben jogában áll valakinek az egész intézményt mindenki számára újradefiniálni, rendkívül merész és téves.

OAKS ELDER: Még valamire rámutathatunk itt, méghozzá egy kérdéssel. Ha egy boldogan együtt élő, egymás iránt elkötelezett pár azt szeretné, hogy kapcsolatukat házasságnak nevezzék, vajon mi okuk lehet erre? Ha valóban rendelkeznek azzal, amit állítanak, akkor miért akarják kiegészíteni azt a házasság jogi státuszával, amelyet évezredek óta tisztelet övez? Vajon mire vágynak azok, akik támogatják az egynemű házasságot? Ha ezt a diszkrimináción kívül valami mással ki lehetne fejezni, ami szerintem nem valami jó érv, akkor könnyebb lenne megválaszolni az imént elhangzott kérdést, és szerintem annak helyességére is rávilágítana, amit eddig hallottunk.

Vannak a házasságnak bizonyos ismertetőjegyei – bizonyos jogi és társadalmi következményei, és egy bizonyos legitimitása –, amelyeket ha a férfi és a nő közötti házasságon kívül más kapcsolat is megkapna, akkor az lealacsonyítaná, vagy akár le is rombolná ezt az annyi évszázadon át köztiszteletben tartott intézményt.

Ezen kívül, ha az emberek legalizálni kívánnak egy bizonyos kapcsolatot, óvatosnak kell lennünk, ha ez a fajta kapcsolat évezredeken át helytelenítve volt. Hirtelen érkezik egy felszólítás, hogy törvényesítsük csak azért, hogy ők jobban érezhessék magukat a bőrükben. Ez az okfejtés sok mindent bizonyít. Tegyük fel, hogy valaki törvénytelenül keresi a kenyerét, és nem érzi magát túl jól emiatt. (Talán hivatásos tolvaj vagy olyan szolgáltatást árul, ami törvénytelen, stb.) Vajon nekilátunk és törvényessé tesszük a viselkedését csak azért, mert diszkriminálja őt az a foglalkozás, amelyet választott, vagy azért, mert nem érzi jól magát amiatt, amit tesz, és igazolni szeretné a viselkedését a társadalom vagy a családja szemében? Szerintem a válasz az, hogy ilyen okok miatt nem legalizáljuk a viselkedést, hacsak nem hozakodik elő nagyon meggyőző okokkal arra, hogy változtassunk a jelenlegi helyzeten.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Az egynemű házasság elleni érveket kiterjesztenék-e a bejegyzett élettársi kapcsolatokra és az érdekházasságokra?

WICKMAN ELDER: A házasságra tekinthetünk úgy is, mint két ember házasságkötéséhez kapcsolódó jogok kötegére. Az Első Elnökség kifejezésre juttatta, hogy támogatja a házasságot, és támogatja a férfit és nőt megillető jogokat. Az Első Elnökség azonban egyetlen konkrét jogról sem tett kijelentést. Tulajdonképpen nem számít, minek nevezzük. Ha jogilag szentesítünk egy olyan kapcsolatot, amelyhez azon jogok kötege társul, amelyek hagyományosan a házassághoz kapcsolódtak, és a kormányzó hatalom rábiggyeszt erre valamilyen címkét, legyen az bejegyzett élettársi kapcsolat vagy együttélés, vagy bármilyen elnevezés, az egyenértékű lesz a házassággal. És ez olyasvalami, amire tanunk miatt azt kell mondjuk, hogy „ez nem jó! Ez nem helyénvaló!”

Ami viszont ennél kevesebbet jelent – ha társadalmunkban két-két ember kap valamilyen jogot, de nem kapja meg mindazon jogokat, amelyek a házassághoz kapcsolódnak –, ennek vonatkozásában tudomásom szerint az Első Elnökség nem nyilatkozott. Számos különböző típusú partneri kapcsolat létezhet egy társadalomban, amely nem egyneműek közötti szexuális kapcsolat, és eredményez bizonyos jogokat, és ezek ellen nincs kifogásunk. Mindezt figyelembe véve…, alkalmanként lehetnek olyan konkrét jogok, amelyeket félve adnánk meg azoknak, akik egynemű kapcsolatban élnek. Az örökbefogadás jut például eszembe, egyszerűen azért, mert ez olyan jog, mely történelmileg és tantételileg szervesen kapcsolódik a házassághoz és a családhoz. Azért hozom fel az örökbefogadás példáját, mert a gyermeknemzéshez és a gyermekneveléshez van köze. Tanításaink szerint, amelyek nemrég tanbéli szempontból nagyon összeszedetten jelentek meg az élő apostolok és próféták által kiadott Család kiáltványban, a gyermekeknek jogukban áll olyan családban nevelkedni, ahol apa és anya is van.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Ami az alkotmány egyneműek házasságát tiltó kiegészítését illeti, vannak olyan utolsó napi szentek, akik ellenzik ugyan az egyneműek házasságát, de nem szeretnék, hogy ezt a kérdést alkotmányi kiegészítés rendezze. Miért érezte úgy az egyház, hogy ebben az irányban lépnie kell?

OAKS ELDER: A törvényeknek legalább két szerepük van. Az egyik az elfogadható viselkedés meghatározása és határainak szabályozása. A másik pedig alapelvek tanítása az egyének számára, akik aztán személyes döntéseket hoznak. A törvény elfogadhatatlannak minősít néhány olyan dolgot, amely egyszerűen nem juttatható feltétlenül érvényre, és nincs olyan ügyész, aki megpróbálná érvényre juttatni. Erre a törvény tanítási funkciójaként utalunk. Társadalmunkban eljött az idő, amikor nagy bölcsességet és jó célt látok abban, hogy az Egyesült Államok alkotmányának kiegészítése leszögezze: a házasság férfi és nő között áll fenn. Ebben a javasolt kiegészítésben nincs semmi, ami büntetőjogi végrehajtást igényelne, vagy arra utasítaná az igazságügyi minisztereket, hogy menjenek és kutassanak fel bizonyos embereket, csak leszögez egy bizonyos alapelvet, és védőgátat emel azok ellen, akik meg szeretnék változtatni a házasság e hagyományos meghatározását.

Vannak, akik azért ellenzik a szövetségi alkotmány kiegészítését, mert úgy gondolják, hogy a családra vonatkozó törvényt az államoknak kell megalkotniuk. Ebben látok némi jogos érvelést. Mégis helytelennek tartom, mert a szövetségi kormány élethossziglan választott szövetségi bírák döntései által már magához ragadta ezt a területet. Az alkotmány kiegészítése védelmi intézkedés azokkal szemben, akik figyelmen kívül hagynák az államok megfelelő módon kifejezésre juttatott akaratát, és szövetségi törvény formájában követelik az egynemű házasságok elismerését – vagyis azon állami törvények hatályon kívül helyezését, amelyek férfi és nő közötti házasságot követelnek. Összegezve, az Első Elnökség kiegészítést javasol (amit vagy elfogadnak, vagy nem) a törvény tanítási funkciójának alátámasztására. Egy ilyen kiegészítés nagyon fontos kifejeződése lenne a nyilvános politikának, melynek aztán országszerte hatással kellene lennie a bírák döntéseire.

WICKMAN ELDER: Hadd egészítsem ezt ki még valamivel. Nem az egyház tette szövetségi törvényt igénylő kérdéssé a házasság témakörét. Az egynemű házasságot hevesen támogatók robbantották ki ezt az ügyet. Ők azok, akik olyan helyzetet hoztak létre, amelyben az ország törvénye így vagy úgy rendelkezni fog a házasság kérdésében. Ebben az esetben nem az egyház akarta a törvénykezés vagy a politika küzdőterébe vinni a kérdést. Az már ott volt.

Valójában úgy biztosítható leginkább a házasság jelenlegi meghatározásának fennmaradása, ha belekerül az Egyesült Államok meghatározó jogi dokumentumába. Ez pedig az alkotmány. Ide juttatták a harcok. És végül itt is fog eldőlni ez a csata. Így vagy úgy, de szövetségi törvényként döntenek róla. Tehát ebben a témában nem mi választottuk meg a csatateret, az már kialakult, és nekünk nincs más választásunk, mint az, hogy elmondjuk róla a véleményünket, és tulajdonképpen az egyház nem is tett mást.

Még az egyház tagjai is saját maguk döntik el, hogy mit kezdenek ezzel a kérdéssel, ennek felelőssége állampolgárként mindig az egyénen nyugszik.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Ebben a beszélgetésben végig hangsúlyt kapott a férfi és a nő közötti hagyományos házasság. Nem látnak némi iróniát annak tényében, hogy az egyház nyilvánosan felemeli most a hangját ebben a kérdésben, mikor az Egyesült Államokban és szerte a világon oly sokan még arról ismerik az egyházat, hogy valamikor olyan házassági formát támogatott, amely egyáltalán nem volt hagyományos: a többnejűséget?

OAKS ELDER: Látnék benne iróniát, ha olyan valaki szemével tekintenék rá, aki nem hisz abban, amiben mi: az isteni kinyilatkoztatásban. A 19. századi mormonok, akik között ott volt néhány ősöm is, nem maguktól kívántak többnejű házasságra lépni. Követték Brigham Young példáját, aki először kifejezésre is juttatta negatív érzéseit, mikor kinyilatkoztatást kapott e tantételre vonatkozóan A 19. századi mormonok, azok a férfiak és nők, akik többnejűséget gyakoroltak, azért tették ezt, mert Istentől rájuk szabott kötelességnek érezték.

Amikor ez a kötelesség már nem volt érvényben, akkor azt az utasítást kapták, hogy alkalmazkodjanak az ország törvényeihez, amely tiltja a többnejűséget, és amely ekkorra alkotmányossá vált. Amikor azt mondták nekik, hogy ezentúl tartózkodjanak a többnejű házasságtól, talán voltak köztük, akik nem örültek ennek, de szerintem a többség nagyon is megkönnyebbült, és örömmel tért vissza a nyugati civilizáció általános szokásához, melyben a házasság egy férfi és egy nő között köttetik. Röviden, ha a folyamatos kinyilatkoztatás szempontjából indulunk ki, amely ezen egyház alapját adja, akkor belátjuk, hogy ebben nincs irónia. Ha azonban nem ebből a feltevésből indulunk ki, akkor mélységes iróniát látunk.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Mi a helyzet az azonos neműekhez vonzódó egyéneket támogató csoportok különböző típusaival?

WICKMAN ELDER: Szerintem se nem bátorítjuk, se nem rosszalljuk őket, nagyon sok múlik e csoportok természetén. Természetesen lebeszélünk mindenkit arról, hogy olyan csoportokba vagy szervezetekbe kerüljenek, amely támogatja a homoszexuális életmódot.

Végezetül, ha valaki az azonos neműek iránti vonzalommal küszködik, akkor az a legbölcsebb, ha igyekszik túltekinteni a szexuális irányultságon az embert a teljes valójában nézni. Ha én lennék az, akit ugyanazon neműek iránti vonzalom gyötörne, akkor igyekeznék sokkal tágabb látókörben szemlélni magamat…, meglátni magamban Isten gyermekét, a tehetségeimmel, legyenek azok intellektuálisak, zeneiek vagy a sportban megnyilvánulók, vagy meglátni magamban azt, akinek érzéke van mások megsegítéséhez, és így tekinteni önmagamra és az életemre.

Minél inkább túl tud valaki tekinteni a nemi vonzódáson, valószínűleg annál boldogabb és beteljesültebb lesz az élete. Függetlenül attól, hogy mik a kísértéseink, és milyen hajlamaink vannak a halandóságban, a legrosszabb, ami történhet az, ha megrekedünk azoknál, ha állandóan azokkal foglalkozunk. Ha ezt tesszük, nem csak megtagadjuk magunktól azokat a dolgokat, amelyek még ott vannak bennünk, hanem a tapasztalat azt mutatja, hogy valószínűleg végül egyszerűen megadjuk magunkat az adott hajlandóságnak.

OAKS ELDER: A Wickman elder által tanított alapelv dióhéjban az, hogy ha megpróbálunk együtt élni az ugyanazon neműek iránti vonzódással és felülkerekedni azon, akkor legjobb, ha olyan csoportokhoz csatlakozunk, akik nem az efféle vonzalmaik alapján határozzák meg magukat.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Ha néhány alapelvbe kellene sűríteni ezt a rettentően összetett kérdést, akkor melyek lennének azok?

OAKS ELDER: Isten minden gyermekét szereti. Tervet alkotott gyermekei számára, hogy élvezhessék a legjobb áldásokat, amelyeket Ő az örökkévalóságban fel tud ajánlani. Eme legkülönlegesebb áldások a férfi és a nő közötti, megfelelő papsági felhatalmazás által kötött házassághoz kapcsolódnak, amely családot alkot, hogy teremthessenek és boldogok lehessenek ebben az életben és az elkövetkezendőben.

Arra biztatjuk azokat, akik saját nemükhöz vonzódnak, hogy tartsák ellenőrzésük alatt ezt a vonzódást, és ne váltsák bűnt eredményező tettekre, mint ahogyan a heteroszexuális vonzódású egyéneket is arra biztatjuk, hogy ne váltsák ezt a vonzódást tettekre mindaddig, amíg lehetőségük nem nyílik olyan házasság kötésére, amelyet Isten és az ország törvényei is elismernek. Ez a boldogsághoz és az örök élethez vezető út. Isten nem ad nekünk olyan parancsolatot, amelynek betartásához ne adna nekünk erőt. Ez a szabadulás terve az Ő gyermekei számára, és nekünk kötelességünk hirdetni ezt a tervet, tanítani annak igazságait, és dicsérni Istent az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak a küldetéséért. Krisztus engesztelése az, amely lehetővé teszi számunkra bűneink bocsánatát, és az Ő feltámadása az, amely a halhatatlanság és az elkövetkező élet biztosítékát adja nekünk. Ez az elkövetkező élet az, amely betájolja nézeteinket a halandóságban, és megerősíti az iránti elkötelezettségünket, hogy Isten törvényei szerint éljünk, és kiérdemelhessük áldásait a halhatatlanságban.

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK: Köszönjük!

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.