Sajtóközlemény

Dieter F. Uchtdorf elnök Európába látogatott

Dieter F. Uchtdorf elnök és felesége, Harriet, Nyugat-Európába látogatott Júniusban, hogy megünnepeljék az egyház történelmének néhány jelentősebb mérföldkövét.

Dieter F. Uchtdorf elnök, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnökségének, az egyház legfőbb irányító szervezetének, második tanácsosa és felesége, Harriet, Nyugat-Európába látogatott Júniusban, hogy megünnepeljék az egyház történelmének néhány jelentősebb mérföldkövét.

Uchtdorf elnököt, aki Németországban született és megtértként csatlakozott az egyházhoz, elkísérte José A. Teixeira elder is, az Európa Terület elnöke.

„Csodálatos volt az utazás – mondta Teixeira elder.  Az egész látogatás a hitről, a családról, a növekedésről és az Európában élő hithű egyháztagok elszántságáról szólt.  Az egyháztagok érezhették az Úr szeretetét, melyet Uchtdorf elnök és nőtestvér közvetített a számukra.”

Uchtdorf elnök emlékeztette az egyháztagokat az egyház svájci temploma felszentelésének 60. évfordulójára. A Svájci Bern templom volt az első, amely Észak-Amerikán kívül épült.  Az összes nyugat-európai gyülekezet számára sugárzott műholdas közvetítésen a következőket mondta Uchtdorf elnök: „Az első misszionáriusaink több mint 170 évvel ezelőtt érkeztek Nyugat-Európába.  Az egyháznak ma már több mint 15 millió tagja van világszerte, ebből Európában mintegy fél millió egyháztag él.  Ez egy nagyszerű és csodálatos munka; nem pedig egy kis valami a sarokba bújva.  Isten munkája és dicsősége, hogy eljuttassa az evangélium áldásait a gyermekei életébe, bárhol is éljenek.”

Uchtdorf elnök és felesége, Harriet, találkoztak egyházi vezetőkkel Bernben; Rómában és Varsóban. 

Uchtdorf elnök az utazása során megtekintette az Olaszországi Róma templom építkezését is.  A templom előre láthatólag 2015-ben készül el.

Varsóban Uchtdorf elnök és felesége beszédet mondtak az ország különböző tájairól érkezett egyháztagoknak, valamint a Lengyelországi Varsó Misszióban szolgáló misszionáriusoknak. Lengyelországi tartózkodásuk alatt Uchtdorf elnök és felesége ellátogattak Auschwitz–Birkenauba is.

Uchtdorf elnök, a Lufthansa Német Légitársaság nyugalmazott főpilótája, veterán katona, már közel 20 éve szolgálja az egyházat általános felhatalmazottként.  Ő és felesége, Harriet, 1962 óta házasok. Két gyermekük van és hat unokájuk.  Az egyházi elhívásuk miatt Uchtdorf elnök és felesége jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban él.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.