Sajtóközlemény

Első Istentisztelet Zalaegerszegen

Március végén érkeztek az első misszionáriusok a zalai megyeszékhelyre, ahol először angolórára hívták az ott élőket. Rendkívül sikeres volt az eddig megtartott két angol óra, mindkettőn közel 100-an vettek részt. Nikolov és Müller Elder április végén fejezi majd be a 6 leckéből álló tanfolyamot, amelyet az órákra jelentkezőknek kezdő és haladó csoportban tartanak Zalaegerszegen a Kosztolányi tér 6. szám alatt található SZMK első emeletén. Minden pénteken este 18 órai kezdettel várják az érdeklődőket.

De angol órát nem csak itt tartanak a misszionáriusok, hanem rendszeresen járnak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba, ahol Takács Erika tanárnő felkérésére, hetente egyszer, órák után angolul beszélgetnek a két tannyelvű iskola diákjaival. Emellett egy másik lehetőséget is biztosítanak még a Zalaegerszegen élőknek a nyelvtanulásra, a BGF Pénzügyi és Számviteli Karának angol beszélgetős klubjában hetente egyszer szerda délután 17.00-18.30 között.

Az önzetlen szolgálat mellet, természetesen a misszionáriusok az evangéliumot is hirdetik Zalaegerszegen, és szívesen beszélgetnek az ott élőkkel az egyházról, Jézus Krisztus életéről, tanításairól, és az evangélium visszaállításról. Nikolov Elder szerint az ott élő emberek nagyon kedvesek, és örömmel hallgatják meg az egyház tanításait. Ezen a hétvégén tartják meg az első Istentiszteletet, ami az SZMK székházban, a Kosztolányi Dezső tér 6. szám alatt található épület második emeletén lesz. Az érdeklődők és az itt szolgáló misszionáriusok mellett ott lesz Takács Gábor – a Szombathely Kerület elnöke, valamint Bailey Elder és Nővér is. Az Istentisztelet 16 órakor kezdődik, amire minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak!

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.