Sajtóközlemény

Jeffrey R. Holland elder Edinburghbe látogatott az egyház skót emlékéve alkalmából

Jeffrey R. Holland elder, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (a mormonok) egyik legfőbb vezető testületének, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja június 6-án és 7-én Edinburghbe látogatott. A látogatás, melynek során Holland elder az egyház tagjaival és misszionáriusaival találkozott, egybeesett az egyház első skóciai keresztelőinek 175. évfordulójával. Holland elder tisztelgett azoknak a korai úttörőknek a keresztényi hite előtt, akik Skóciában csatlakoztak az egyházhoz, valamint azon örökség előtt, melyet az egyház mostani skóciai tagjaira hagyományoztak.

1840-ben az egyház egyik akkori apostola, Orson Pratt elder felszentelte Skóciát az evangélium prédikálására, ami drasztikus eredménnyel járt.  A rákövetkező 20 év során több mint 10 000 skót csatlakozott az egyházhoz.

Vasárnapi beszédében, melyet élőben közvetítettek 56 észak-európai cövekben [egyházmegyében] , Holland elder a szentírásokba vetett hitéről, illetőleg arról a lelki meggyőződésről beszélt, amely benne lángolt, amikor misszionáriusként szolgált Nagy-Britanniában:

„Azok a lelki élmények és szent megerősítések, melyekben részem volt a a Szabadítóval és az Ő visszaállított egyházával kapcsolatban, először fiatalemberként értek engem, amikor itt, az Egyesült Királyságban szolgáltam missziót, és a Mormon könyvét olvastam.”

Így folytatta: „A Mormon könyve mindenek felett álló helyet foglal el a szellemi és lelki életemben; a klasszikusok klasszikusa, a Szent Biblia megerősítése, egy porból jövő hang, Krisztus tanúja, az Úr szabadító szava.”

A vasárnapi közvetítésen részt vevők nagy lelkesedéssel számoltak be az edinburghi találkozóról:

„Egy jó találkozót arról ismerni meg, hogy jobb érzésekkel távozol, mint amilyenekkel érkeztél – én most lelkesen és megújulva távozom.”  (Penny Casey, Dalkeith)
„Igazán különleges volt, hogy az Úr egyik apostola Skóciában járt és megosztotta erős bizonyságát a Szabadító Jézus Krisztusról, az evangéliumáról, és a Mormon könyvéről… Úgy tervezem, hogy megosztom ezt az élményt a barátommal is.”  (Simon Beveridge, Edinburgh)
Az 1890-es évek első felében Skóciában prédikáló misszionáriusok közül ismerősen cseng David O. McKay neve, aki később az egyház elnöke lett.  A missziója során, amikor egyszer honvágya támadt, a sétája közben a következő szöveget látta egy boltívre vésve: „Bármi is légy, végezd jól a részed!” Ezt olvasva ismét fellelkesült.  E szavak ma az egyház edinburghi missziós központjának udvarán találhatók felvésve.

Holland elder 1990–1993 között is az Egyesült Királyságban élt, amikor az egyház Európa Északi Területének elnökeként szolgált.  1994–ben lett elrendelve a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjává. Amikor megkapta ezt az elhívást, Holland elder a Hetvenek Első Kvóruma tagja volt, ahova 1989-ben hívták el.  1980-tól az 1989-es, az egyház egyik világszintű vezetőjeként történt elhívásáig Jeffrey R. Holland a provói Brigham Young Egyetem kilencedik elnöke volt. Ezen kívül az egyház oktatási megbízottjaként is szolgált.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 186 000 tagot számlál az Egyesült Királyságban, közülük több mint 26 000 Skóciában él.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.