A Sajtószoba Blog

Különbség és méltóság

A hit társadalmi fontosságáról szóló ötrészes sorozat második része

„Az embereknek és a közösségeknek térre van szükségük, melyben kipróbálhatják a vallásos élmények különböző módjait.” — Alan Meese és Nathan Oman[1]

Vajon nem lenne egyszerűbb az élet, ha mindenki ugyanolyan lenne? Gondoljunk csak azokra a konfliktusokra, melyeket elkerülhetnénk, ha mindannyian ugyanazokat a dolgokat akarnánk, ugyanúgy szavaznánk, és ugyanahhoz az egyházhoz tartoznánk. A gond az, hogy ilyen világ nem létezik.

Az a kísértés, mely mindenkit „ugyanolyanná akar formálni… ellentmondana Isten nagyszerűségének, aki minden [embert] különbözőnek teremtett” – fogalmazta meg Dieter F. Uchtdorf, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnökségének második tanácsosa.[2]

A társadalmak tele vannak érdekcsoportokkal, politikai táborokkal, kulturális frakciókkal és vallási szervezetekkel, melyek mind a saját – jóról alkotott – elképzeléseiket hirdetik. És amikor mindannyian elmondhatjuk a véleményünket, az a közösség hasznára válik. Amíg nem ártanak és nem jelentenek kényszert senkinek, a különbözőségeink gazdagabbá tehetik a közös létünket.

Jonathan Sacks rabbi társadalmi valóságunkat a természet működéséhez hasonlította: „Éppen úgy, ahogyan a természetes környezet a biológiai sokféleségtől függ, úgy függ az emberi környezet a kulturális sokféleségtől, mert nincs egyetlen civilizáció sem, amely egyedüliként hordozná az emberiség összes lelki, erkölcsi és művészi kifejeződését.”[3] A sokak közötti egyensúly, nem pedig egynek a dominanciája nyújt nagyobb esélyt a stabilitásra.

Mivel egyetlen csoport sem rendelkezik minden bölcs, gyönyörű és igaz dolog monopóliumával, ezért mindenki tanulhat mindenki mástól. Tapasztalatainkban olyan hiányosságok vannak, melyeket át kell hidalni; látómezőnkben olyan vakfoltok vannak, melyekre oda kell figyelni. Akkor találunk értelmet az emberek közti kapcsolatban, ha erőt veszünk magunkon és felfedezzük mások méltóságát, még ha nem is értünk egyet velük. Ehhez természetesen nem lenne szabad senkinek sem feladnia a saját identitását.

A különbségek ezen tartós összjátékát pluralizmusnak nevezzük, vagyis egy olyan társadalomnak, amely közös törvények és civilizációs alapok mentén szerveződik, ám nélkülöz egy totális befolyást gyakorló, kizárólagos hitrendszert. Nemcsak egy és nem is kettő, hanem számos látásmód és hagyomány létezhet egymás mellett egy közös erkölcsi keretrendszeren belül. Egy ilyen eszmény csak akkor lehet működőképes, ha az embereknek szokásává válik előzékenyen és udvariasan törekedni felebarátaik egyedi világnézeteinek megértésére. Ettől függ a béke és a rend ebben a  filozófiákban, ideológiákban és állítólagos igazságokban bővelkedő korban.

A sokféleség a társadalom természetes velejárója, ám a gond ott kezdődik, amikor a legerősebb mindenki mástól megköveteli az igazodást. Növekszik a közmegegyezés iránti nyomás. Fokozódik a különbségek csökkentésére irányuló kampány. És az egység nevében az öblösebb hangok elnyomják a halkabbakat. Az ilyen irányba történő haladás azonban rendszerint visszaüt. Elnyomássá válik, és kialakul a feszültség ördögi köre. Egy plurális társadalom feladata azonban e küzdelem minimalizálása.

Samuel Huntington politológus azt mondta, hogy a civilizációt meghatározó összes elem közül „a legfontosabb rendszerint a vallás”.[4] Így hát nem meglepő, hogy a világ számos konfliktusának gyökerét a vallási különbségekben kell keresni. A megoldás azonban az, hogy engedni kell virágozni ezeket a különbségeket, nem pedig az elfojtásuk. Kutatások azt mutatják, hogy a vallási élmények sokszínűségének védelme szoros összefüggést mutat az állampolgári és politikai szabadságjogok, valamint a sajtó- és gazdasági szabadság magasabb szintjével, a fegyveres konfliktusok alacsonyabb számával, a jobb egészségügyi mutatókkal, a magasabb jövedelmi szintekkel, a nők jobb képzettségével, és az erőteljesebb általános emberi fejlődéssel.[5] Röviden szólva: a vallási pluralizmus nyomán több tér szabadul fel az élet megélésére.

Amint azt egy publicista megjegyezte, nem kellene, hogy a nézeteltéréseink „élet-halál harcban szegüljenek egymásnak”.[6] A sokszínűségtől egyértelműen nehezebbé válik az élet, de egyúttal érdemesebb is élni azt. A különbségeinktől való félelem gyakran nagyobb fenyegetést jelent ránk nézve, mint a tényleges különbségek.

A Biblia újból és újból felhívja a figyelmünket azokra, akik mások mint mi. „A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek – mondja a szentírás –, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.”[7] A különbségeink is éppen így lehetnek álruhában érkező áldások, hiszen az emberi méltóság nem mindig olyan, amilyennek első látásra tűnik.


[1] Alan J. Meese, Nathan B. Oman, “Hobby Lobby, Corporate Law, and the Theory of the Firm,” Harvard Law Review Forum, May 20, 2014.
[2] Dieter F. Uchtdorf: Négy titulus. 2013. áprilisi általános konferencia.
[3] Jonathan Sacks, The Dignity of Difference (2005), 62.
[4] Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (2008). 51.
[5] Lásd Brian J. Grim, Roger Finke, The Price of Freedom Denied (2011), 206.
[6] Ross Douthat, “A Company Liberals Could Love,” New York Times, July 5, 2014.
[7] Zsidók 13:2.

A Blog böngészése

Névjegy: This blog is managed and written by staff of the Public Affairs Department of The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints. The information here is reliable and accurate but should not necessarily be viewed as official statements from the Church. The purpose of this blog is to provide journalists, bloggers, and the public with additional context and information regarding public issues involving the Church. For official news releases and statements from the Church, visit MormonNewsroom.org.

Formai útmutatói megjegyzés: Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.