Új cikk

Megvédte bajnoki címét a Békéscsaba – egy mormon idegenlégiós is hozzájárult a bravúrhoz

Május közepén volt a 2014—2015-ös női röplabda NB I-es idény bajnoki mérkőzése, ahol a Linamar-Békéscsabai RSE megvédte címét. A döntő sorozatban a Vasas együttesét győzték le, így a Békéscsaba története második bajnoki aranyérmét szerezte meg.  Az eredményhez hozzájárult a csapat egyik idegenlégiósa is, a 24 esztendős Sarah Clement, aki 2014. augusztus elején érkezett Magyarországra. Mindössze kilenc hónapot töltött a magyar röplabda csapatnál, és egy aranyéremmel térhetett vissza májusban, Utahba. Már hazautazása után kérdeztük őt az itt töltött időről. 

Mit kell tudnunk rólad, honnan érkeztél Magyarországra?

Utah állam Lindon városában nőttem fel, ami nagyjából egy órára van Salt Lake Citytől és közel van Provóhoz. Nagyon szeretek röplabdázni, de szeretem a zenét is, szívesen játszok zongorán, hegedűn és brácsán. És nagyon imádok új hangszert tanulni, például most kezdtem el a gitárt. 

Azért jöttél Magyarországra, hogy a békéscsabai csapatban játssz. Ez azért meglepő,  mert sok magyar ki szeretne menni, hogy Amerikában a BYU-n (Brigham Young Universityn), vagy más egyetemen tanuljon.

Mielőtt Békéscsabára jöttem, a Utah Valley University-n (UVU - Utah Völgy Egyetem) játszottam. A BYU-tól nem messze található. Miután négy évet röplabdáztam és egy évet kosárlabdáztam a UVU-n, matekmatikát tanítottam gimnazistáknak, miközben egy vállműtét után felépültem. Tudtam, hogy szeretnék még röplabdázni, de az Egyesült Államokban a röplabda ligák nem valami erősek. Találtam egy ügynökséget, aki próba játékot ajánlott augusztusban, olyan sportolók számára, akik még nem kaptak ajánlatot. Ezek a próba játékok Szlovéniában voltak és egész Európából jöttek edzők, hogy lássanak bennünket. Már a próba játékok első napján úgy döntött a Békéscsaba edzője, hogy szeretne a csapatában látni engem, és én beleegyeztem.Nagy szerencsém van, hogy eljöhettem Magyarországra és mindjárt az első évemben a csapat tagjaként megnyertük a nemzeti bajnokságot.

Vannak magyar kapcsolataid?

Sok barátot szereztem itt Magyarországon a lányok közt a csapatban és az egyháztagokkal. És találkoztam még egy pár rajongómmal is. 

Hogyan kommunikáltál az edződdel és a csapat tagjaival? 

Tizenhárom lány volt a csapatban és abból tizen magyarok és hárman voltunk külföldiek, vagy az Egyesült Államokból vagy Szerbiából. Az edzőmmel angolul beszéltünk, amikor csak velem beszélt. Edzés közben, amikor gyakorlatokat végeztünk, magyarul beszélt és olyankor csak a többi lányt követtem és őket utánoztam. Három-négy lány a csapatban elég jól beszélt angolul, így ők segítettek tolmácsolni, amikor az edző utasításokat adott, vagy amikor edzés közben segítségre volt szükségünk.

Hogyan érezted magadat Magyarországon? Az Egyesült Államokból érkeztél, ahol az egyház sokkal nagyobb, mint itt Magyarországon. Hogyan élted meg ezt a helyzetet?

Nagyon tetszett a Magyarországon szerzett tapasztalat és hálás vagyok, hogy tovább röplabdázhatok. Sok lány csak álmodik arról, hogy egy távoli országban röplabdázzon és én megkaptam ezt az áldást, hogy ezt megtapasztalhattam. Amit a legjobban szerettem Békéscsabán, az volt, hogy minden héten biciklivel járhattam az egyházba és csupán 10 perces volt az út. Nagyon hálás voltam, hogy ilyen közel van az egyház, mert tudom, hogy sok ember órákat utazik, hogy eljuthasson a gyülekezetbe vasárnap. Az itthoni egyházközségemben, itt Lindonban, több, mint háromszáz egyháztag van és elég nagy változás volt számomra egy csupán harminc tagos közösséghez tartozni, ami talán egy tizede az otthoninak. A Békéscsabai gyülekezet olyan volt, mint egy család. Hálás vagyok az egyháztagokért, hogy olyan szívélyesen fogadtak engem, holott nem is beszéltem magyarul.

Mit gondolsz, tanultál valami különlegeset, míg itt voltál?

Tanultam egy kicsit magyarul. A kilenc hónap végére már elég sokat megértettem abból, amit az emberek mondtak, de beszélni nagyon nehéz számomra. Egy pár mondatot talán el tudok mondani magyarul. Az egyik legfontosabb lecke, amit megtanultam, míg itt éltem Magyarországon, a pozitív beállítottság hatalma. A világon mindenfelé pesszimista emberekkel találkozol, de ha egy személy kedves, vagy mosolyog, óriási hatással lehet az egész csapatra vagy az egész gyülekezetre.

Te mormon vagy és a mormonok, ha tehetik, nem dolgoznak vasárnap. Hogyan tudtad megoldani ezt, hiszen sok meccs vasárnap van?

Nehéz döntés volt számomra eljönni Európába és itt röplabdázni, mert tudtam, hogy ha játszani akarok, akkor vasárnap is kell majd játszanom. Az edzőm nem egyezett bele, hogy ne legyek ott a vasárnapi meccseken, de elmondtam neki, hogy miért olyan fontosak számomra a vasárnapi gyűlések. Ezért megengedte, hogy a vasárnap délelőtti meccsekről távol maradjak, hogy elmehessek Istentiszteletre és a gyűlésekre. Megtaláltam a módját annak, hogy megszenteljem a sabbat napját, hogy a hét többi napjától elkülönítsem, még akkor is ha meccsünk volt.

Mik a terveid a jövőre? Szeretnél még más európai csapatban játszani, vagy egy amerikai csapat tagja leszel?

A jövőmet még egyáltalán nem terveztem meg. Tudom, hogy bármikor vissza tudok térni Utah-ba matekematikát tanítani. Jelenleg még várom az ajánlatokat, hogy eldöntsem, mit csináljak augusztustól.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.