Sajtóközlemény

Misszionárius történelem

Néhány nappal azután, hogy 1830. április 6-án megszervezték Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát, Joseph Smith elhívta az öccsét, Samuelt, hogy a szárnyait bontogató szervezet első misszionáriusaként szolgáljon. Samuel Smith 1830-ban történt elhívása, valamint 2007 júniusa között egymillió misszionárius, fiatal férfiak, fiatal nők, nyugdíjas házaspárok és idősebb egyedülálló nőtestvérek képviselték világszerte az egyházat misszionáriusként. Jelenleg a világ 239 nemzetéből 145 ország határán belül szolgálnak térítő misszionáriusok.
1830 és 1899 között, becslések szerint 12 827 misszionáriust hívtak el arra, hogy Jézus Krisztus evangéliumát prédikálja. 1900 és 1950 között e szám 50 143 főre emelkedett. 1951-től 1989-ig mintegy 402 372 misszionárius szolgált. 1990 óta azonban megközelítően 534 658, azaz a valaha szolgált misszionáriusok számának több mint fele fogadta el a feladatot, hogy megossza másokkal Jézus Krisztus egyházának üzenetét.
A fiatalabbik Smith -- édesanyja, Lucy Mack Smith feljegyzései szerint -- több mint 40 kilométert utazott missziója legelső napján, és „minden háztól elhajtották, amint kijelentette a tantételeit”. Habár Smith arra irányuló kezdeti misszionáriusi erőfeszítései, hogy megossza az újonnan kiadott Mormon könyve üzenetét, kevés sikerrel jártak, mégis kiadott a kezéből egy példányt, amely végül eljutott Brigham Younghoz, valamint a fivéréhez, Phineashoz. A Young család mindkét tagja elfogadta a tanításokat, és csatlakoztak az újonnan megalapított egyházhoz. A misszionáriusi munkában hamarosan kimagasló eredményeket értek el az egyház korai napjaiban. 1830 októberében, mintegy hat hónappal Samuel Smith munkáját követően, négy férfit kértek fel arra, hogy az amerikai indiánokat, vagy ahogyan a Mormon könyve utalt rájuk, a lámánitákat tanítsák. Oliver Cowdery, Parley P. Pratt, ifj. Peter Whitmer és Ziba Peterson indult el a nyugati határvidékre, megállva az Ohio állambeli Kirtlandben is tanítani, mielőtt tovább folytatták volna küzdelmes útjukat Missouriba. Pratt beszámolója szerint a csoport „gyalogszerrel utazott 480 kilométeren át, hatalmas prériken, úttalan utakon, a havas pusztaságon, mert nem volt kitaposott út; kevés házat láttunk, azokat is egymástól hatalmas távolságokra, és a zord északkeleti szél egyre csak fújt az arcunkba”. A csapat mintegy 2400 kilométert tett meg összesen, ennek nagy részét gyalog, miközben bejárták a vidéket a téli hónapok alatt. Habár azon konkrét feladatuk, hogy a „lámánitákat” tanítsák, nagy kihívásnak bizonyult, Ohio állam északkeleti részében több száz ember csatlakozott az egyházhoz a munkájuknak köszönhetően. Ezután rövid ideig szolgáltak ugyan misszionáriusok Kanadában, de az első külföldi missziót Heber C. Kimball és Orson Hyde szolgálta 1837-ben. A páros a Brit-szigeteken kezdte meg munkáját. 1839 áprilisában több egyházi vezető, a Tizenkét Apostol Kvórumának nyolc tagja, valamint más tagok is elindultak a britekhez misszióba. Több ezer ember tért meg az egyházhoz e misszionáriusi munka eredményeként. Sokan bevándoroltak az Egyesült Államokba 1840-ben, megerősítve ezzel az egyház szervezetét a nehéz körülmények közepette. Az 1850-es évekre misszionáriusok szolgáltak már Chilében, Franciaországban, Németországban, Gibraltáron, Hawaiin, Indiában, Olaszországban, Máltán, Skandináviában, Dél-Afrikában, a Csendes-óceáni-szigetek déli részén, valamint Svájcban is. A századfordulóra további missziókat nyitottak meg Mexikóban, Szamoán, Tahitin és Törökországban. 1903-ra kilenc további országba is elküldték a misszionáriusokat. Ebben az időben szolgáltak az első egyedülálló misszionárius nővérek. Inez Knight-ot és Lucy Jane (Jennie) Brimhallt 1898 áprilisában hívták el térítő misszionáriusoknak. Brimhall így írja le eme egyedülálló szolgálatot: „Este -- mondja -- kimentünk az utcára [az elderekkel], hogy gyűlést tartsunk. Egy zsúfolt utcasarkon körbe álltunk, elénekeltünk egy himnuszt, elmondtunk egy imát, majd ismét énekeltünk. Egy hatalmas tömeg gyűlt körénk és figyelt minket.” Heber J. Grant megbízása alatt, aki 1918 és 1945 között volt az egyház elnöke, David O. McKay, akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, hozzáfogott egy 90 000 kilométeres útnak, melynek során 1920 és 1921 között az összes egyházi missziót meglátogatta. Megállt Új-Zélandon, Ausztráliában, Ázsiában, Indiában, Egyiptomban és Európában, valamint felszentelte Kínát az evangéliumi üzenet tanítására. 1926-ra a Tizenkettek egy másik tagja, Melvin J. Ballard, megalapított még egy missziót az argentínai Buenos Airesben, megjegyezve, hogy „az Úr munkája egy ideig lassan fog haladni itt…, de eljön a nap, amikor a Dél-Amerikai Misszió hatalmas ereje lesz az egyháznak”. David O. McKay irányítása alatt, aki 1951 és 1970 között volt az egyház elnöke, kibővültek a misszionáriusi tanítási és felkészülési módszerek. 1961-ben tartották az első szemináriumot újonnan elhívott misszióelnökök számára, majd ugyanebben az évben bevezették a hat leckés tanítási tervet, valamint a „minden egyháztag misszionárius” programot. Továbbá a misszionáriusi felkészülés részeként megkezdték a nyelvi képzést is spanyol nyelvből a Utah állambeli Provóban, a Brigham Young Egyetemen, majd ezt számos más nyelvre is kibővítették a Provo Nyelvképző Központban 1963-ban, majd ismét a Misszionáriusképző Központban 1978-ban. Jelenleg a misszionáriusok több mint 80 százaléka részesül nyelvi- és tanításmódszeri képzésben a Utah állambeli Provóban található MKK-ban, a többiek pedig a világ további 17 pontján elhelyezett képzési központban kapnak eligazítást. Spencer W. Kimball elnök, miközben 1973 és 1975 között az egyház elnökeként szolgált, kihangsúlyozta, hogy „minden arra képes és érdemes fiatal férfinak missziót kell szolgálnia”, amely irányvonalnak köszönhetően 12 év alatt duplájára nőtt a misszionáriusok száma. Az 1990-es években a misszionáriusi munkára fektetett egyre növekvő hangsúly ismét duplájára növelte az önkéntesek erejét. A fiatal férfiak és nők mellett, a nyugdíjas házaspárokat is arra buzdították, hogy szolgáljanak missziót. Amint a misszionáriusok és az egyháztagok száma megnövekedett, 2003-ban új normát állítottak fel a misszionáriusi munkához. Gordon B. Hinckley elnök, aki 1995 óta az egyház elnöke, a következő utasítást adta: „A misszionáriusi munka viszontagságos. Erőt és élénkséget, éleslátást és nagyfokú szellemi képességet követel. […] Hitet, vágyat és áldozatot igényel. Eljött az idő, amikor magasabbra kell helyeznünk a mércét azok számára, akiket elhívnak…” Hinckley elnök továbbá arra utasította az egyháztagokat, hogy duplázzák meg arra irányuló erőfeszítéseiket, hogy segítsenek a misszionáriusoknak a szomszédságukban szolgálni. 2005-ben bevezettek egy új tanítási módszert, a Prédikáljátok evangéliumomat! című segédkönyvet, minden misszióban világszerte. Az új irányelveket követve a misszionáriusok most a memorizált leckék elismétlése helyett erőteljesebb lelkiséggel tanítják az evangéliumi tantételeket. Jelenleg a misszionáriusok közel 170 különböző nyelven tanítják az evangéliumot, melyek közül 106 nyelven érhetőek el a Mormon könyve példányai, jóval meghaladva ezzel Samuel Smith alázatos kezdeti erőfeszítéseit Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza első misszionáriusaként. Felhasznált források: Találjátok meg a bárányokat, és tápláljátok a juhokat, Gordon B. Hinckley, Liahóna, 1999. július A misszionáriusok legnagyszerűbb nemzedéke, M. Russell Ballard, Liahóna, 2002. november Még egy, M. Russell Ballard, Liahóna, 2005. május A Prédikáljátok evangéliumomat! ereje, Richard G. Scott, lásd Liahóna, 2005. május

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.