Téma

Mormon Segítő Kezek

A Mormon Segítő Kezek program Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjait és szomszédaikat egybehívva nyújt közösségi szolgálatot. Ezek az önkéntesek jellegzetes sárga pólójukban segítenek azoknak, akiknek életét természeti csapás vagy más vészhelyzet sújtotta. A Mormon Segítő Kezek önkéntesei emellett kormányzati és nonprofit szervezetekkel összefogva támogatják és teszik jobbá a közösségeket, amelyekben élnek. 

A Segítő Kezek Program a mormonok azon vágyát tükrözi, hogy mások szolgálata által kövessék Jézus Krisztus példáját. Az erőfeszítésekhez forrásokat biztosítanak az egyház emberbaráti szolgáltatásai, és a projekteket helyi egyházi vezetők koordinálják.

A Mormon segítő kezek program 1998-ban indult el, azóta több százezer önkéntes nyújtott több millió órányi szolgálatot a közösségének. A program Dél-Amerikából indult, de azóta szinte a világ minden sarkára kiterjedt.

Charles Adebayo, nigériai önkéntes így foglalta össze sokak érzéseit, akik részt vesznek a Mormon Segítő Kezek programban: „Valódi boldogságra lelünk amikor nem csak magunkra gondolunk. Ez az igazi öröm” – mondta.

Az alábbiakban felsorolunk néhány korábbi újsághírt, amely Mormon segítő kezek projektről számol be:

Mormon Segítő Kezek segítenek az Amerikai Egyesült Államok tornádósújtotta déli részén élő felebarátaiknak. (5/6/11)

Több ezer mormon önkéntes nyújt segítő kezet Kaliforniában és Hawain (5/3/2011)

A szolgálat napja Dél-Floridában (4/13/2011)

A mormonok számos államban teszik tisztábbá a környezetüket (9/21/2010)

„Mormon Segítő Kezek” program – Egy évtizede szolgálatban (10/27/2008)

Mormon „segítő kezek” takarítanak az Ike hurrikán után (9/19/2008)

Mi készteti cselekvésre a mormonokat vészhelyzet idején (8/11/2008)

Mormonok segítenek árvízkárosultaknak Indiánában, Iowában és Wisconsinban (6/17/2008)

Új-zélandiak csinosítják a környezetüket (3/12/2008)

A brazil szenátus köszönetet mond az egyháznak és tagjainak (11/30/2007)

Százezer afrikai talál örömet az egész földrészre kiterjedő „Mormon Segítő Kezek” projektben (11/9/2007)

Az egész országra kiterjedő Mormon Segítő Kezek projekt brazil iskoláknak segít (10/9/2007)

Floridai fiatalok szolgálati projektje példázza a mormonok alapvető értékeit (7/18/2007)

A mormonok a közösségekkel együtt dolgozva készülnek a hurrikánokra (7/5/2007)

60 000 mormon önkéntes segít 300 brazil kórházban (5/9/2007)

Az utolsó napi szentek még 4000 önkéntest mozgatnak meg a Láncfűrészes Brigád második hullámában (9/16/2005)

Szomszédokként összefogtak, most már barátok (9/13/2005)

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.