Sajtóközlemény

Negyedszázados lett a Budapest Magyarország Misszió

Negyedszázados lett a Budapest Magyarország Misszió

A magyarországi misszió megnyitásának 25. évfordulója alkalmából összeállítottunk egy kis történelmi áttekintést.

  • Az első utolsó napi szent misszionáriusok, Thomas Biesinger és Paul Hammer 1885-ben érkeztek Magyarországra, azonban nem jártak sikerrel, így körülbelül három hónappal később elhagyták a térséget
  • Az első magyarországi személy, akiről tudjuk, hogy csatlakozott az egyházhoz, Markov Misa bánáti bolgár volt, aki Konstantinápolyban keresztelkedett meg 1887-ben. Ezután missziót szolgált Európában, de az igehirdetés miatt előbb Belgrádból, később pedig Magyarországról is kitiltották. Az ország elhagyása előtti napon 12 embert kereszteltek meg és konfirmáltak, továbbá vezetőket jelöltek ki a 31 tagú gyülekezet élére
  • 1900-ben misszionáriusok térítettek az akkor még Magyarországhoz tartozó Temesváron, és egy 31 fős gyülekezetet alapítottak
  • Az első világháború előtt 106-an csatlakoztak az egyházhoz Magyarországon. 
  • Az 1960-as években, az Ausztriában élő magyarok segítségével a misszionáriusi munka átterjedt Magyarországra. Így 1976-ban Budapesten is megalapították az első gyülekezetet. Állami megszorítások miatt később feloszlatták ugyan, de számos idősebb misszionárius házaspár szolgált Magyarországon az 1970-es évek végén.  Hazánkban a politikai helyzet miatt sok éven át korlátozva volt a misszionáriusi munka
  • 1977-ben az Egyház kezdeményezte a kapcsolatfelvételt a Magyar Állami Egyházügyi Hivatallal
  • 1978-ban Weöres Sándor is közeli ismeretségbe került az egyházzal, amikor amerikai előadói körútja során Provóban is megfordult, ahol a BYU (Brigham Young Egyetem) kitüntetéssel jutalmazta
  • 1986-ban a magyar kormány beengedte a misszionáriusokat az országba
  • 1987-ben Russell M. Nelson Elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmondott egy húsvéti imát, majd felszentelte Magyarországot a Gellért-hegy egyik parkjában
  • 1987-ben az első misszionáriusok is megérkeztek az Bécs Ausztria Kelet Misszióból
  • 1988. június 1-én az egyház törvényesen elismert felekezetté vált Magyarországon, Jézus Krisztus Mai Szentjei Egyháza néven. Kezdetben bérelt épületekben, lakásokban tartották a gyűléseket, például az Országház közelében húzódó Balassi Bálint utcában, illetve Budán a Hűvösvölgyi (eleinte még Vörös Hadsereg) úton. Az egyház magyarországi tagjainak száma ekkor még 20 fő alatt volt
  • 1989 őszén vásárolta meg az egyház a Hűvösvölgyi út 94/b. szám alatt található villát, melyet Thomas S. Monson, az Első Elnökség tanácsosa szentelt fel, Nelson elder társaságában. Ez volt az egyház első saját tulajdonú épülete Kelet-Európában a freibergi Templomon kívül
  • 1990. áprilisában Szombathelyen is elindult a missziós munka. Ez volt az országban a harmadik gyülekezet
  • Ugyanabban az évben kezdődött el Székesfehérvárott, Dunaújvárosban és Győrött is a hittérítés
  • 1990. június 1-jén létre jött az önálló magyarországi misszió
  • 1990-ben 130 magyar egyháztag volt
  • 1991-ben megjelent a Mormon könyve teljes kiadása magyarul és fellépett a Mormon Tabernákulum Kórus Budapesten
  • 1991. április 6-án Kecskeméten is megkapta az egyház az engedélyt a missziós munka elkezdésére (a városban működő csoport azután 1994. szeptember 20-án alakult gyülekezetté)
  • 1991-hez kapcsolódik Veszprém megnyitása is a missziós munka számára
  • 1992-ben az egyháztagság elérte a 600 főt
  • 1994-re 1800 fő volt az egyháztagok száma
  • 1994. szeptember 20-tól lett Kecskeméten hivatalosan gyülekezet, előtte csoportként működött.
  • 1995-ben megjelent A tan és a szövetségek magyarul (akkor még „Tanok és szövetségek” címen)
  • 2002-re 3600 fő volt az egyháztagok száma
  • 2003-ban átadták az új missziós otthont Budapesten
  • 2005-ben 4147 fő volt az egyháztagok száma
  • 2006-ban megszervezték az első cöveket Magyarországon, amely az első cövek a volt az egykori szocialista tömb országaiban
  • 2007 elején kaposváron is meg kezdődött a misszionáriusi munka, és februárban már keresztelőre került sor
  • Azóta is sorra nyílnak meg a Magyarországi városok a missziós munka előtt, az egyháztagok száma 5000 körül van.

Az elmúlt 25 évben 9 misszióelnöke volt Magyarországnak.

  1. James & Kathleen Wilde 1990 és 1994 között szolgáltak hazánkban. 
    James L. Wilde fiatalemberként Németországban szolgált missziót. Amikor Spencer W. Kimball elnök bejelentette, hogy az Úr talán engedni fogja, hogy a missziós munka meginduljon Kelet-Európában is, akkor Wilde testvér és felesége elkezdtek magyarul tanulni, jóval korábban, mint ahogy megkapták az elhívásukat, hogy szolgáljanak időskori missziót Magyarországon. 1990-ben érkeztek Magyarországra, nem sokkal a berlini fal leomlását követően, amikor 130 egyháztag volt az országban. Négy évvel később, amikor felmentették az elhívásából az egyháztagok száma már 1800 fő volt.
  2. John és Zella Tóth 1994 és 1996 között
  3. William és Betty Németh 1996-1998 között
  4. Joseph és Verna Tóth 1998-2000 között
  5. David A. és Darelyn Peterson 2000-2003 között
  6. Dougles és Karen Clement 2003-2006 között
  7. Walter és Katie Gasser 2006-2009 között
  8. Gary és Marilyn Baughman 2009-2012 között
  9. Lowell V. és Lynne Smith 2012-2015 között szolgált misszió elnökként hazánkban.

A legutóbbi, még hazánkban szolgáló misszió elnökkel, Smith elnökkel készített interjút itt olvashatják.

Az évfordulóra emlékezve felkértünk olyan egyháztagokat, akik az egyház magyarországi jelenlétének korai szakaszában csatlakoztak, hogy személyes visszaemlékezésükkel segítsenek átélnünk, belelátnunk az elmúlt évek történéseibe. Továbbá két olyan család személyes élményeit olvashatjuk a blogban, akiknek a fia jelenleg is missziót szolgál.

A Szombathelyi gyülekezet 2010-ben ünnepelte a megalapítás 20. évfordulóját. Ennek alkalmából készítettek egy videós összeállítást, amelyet a következő linken lehet megtekinteni.

 

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.