Sajtóközlemény

Neil L. Andersen elder felszentelte a Portugáliai Lisszabon templomot

Neil L. Andersen elder, aki a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában, 2019. szeptember 15-én, vasárnap, három ülés keretében felszentelte a Portugáliai Lisszabon templomot. Az ülések mindegyike közvetítésre került az egyháztagok számára országszerte.

Andersen elder elmondta, miszerint nagyon örült a lehetőségnek, hogy az Első Elnökségtől kapott különleges megbízás kapcsán Portugáliába jöhetett és felszentelhette a Portugáliai Lisszabon templomot.

„Szinte felfoghatatlan, ha belegondolunk, milyen fontos ez a templom az itteni, portugáliai munka jövője szempontjából. Az egyháztagok immár valóban tudják, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza a Szabadító visszatéréséig fenn fog állni Portugáliában. Senki sem építene házat az Úrnak, ha nem lennének itt igazlelkű emberek, hogy majd fogadhassák az Úr Jézus Krisztust, amikor Ő eljön.”

A hagyományos szegletkőünnepségen Andersen eldert segítségére volt José A. Teixeira elder a Hetvenek Elnökségéből; Kevin R. Duncan elder a Hetvenektől, az egyház Templomi Osztályának vezérigazgatója; Gary B. Sabin elder az egyház Európa Területének elnöke; valamint Joaquim Moreira elder, területi hetvenes.

 

Teixeira elder elmagyarázta, miért olyan fontos a templom az egyház tagjai számára.

„A lisszaboni templom olyan templom, amely felemeli a lelkünket. Elegáns templom, amely az Úrra emlékeztet bennünket. Ez a templom szó szerint az egyháztagok elmúlt 40 évnyi hitének a jelképe. Nagy örömöt érzek a szívemben, hogy láthatom ezt a templomot itt Lisszabonban, és biztos vagyok benne, hogy az egyház minden portugáliai tagja osztozik ebben az örömben.”

A templomot Thomas S. Monson elnök jelentette be 2010 októberében. Az első kapavágási ünnepségre 2015 decemberében került sor. A templom épületegyüttese a Dom João II sugárúton, a Parque das Nações városrészben található a portugáliai Lisszabonban.

Szeptember 14-én, szombaton, egy fiataloknak szóló áhítatot tartottak a templom mellett található gyülekezeti házban. Az áhítat templomkerület-szerte közvetítésre került.

2019 augusztusában a templomot megnyitották a nagyközönség előtt, hogy bárki betekintést nyerhessen a szent épületbe és megtudhassa, hogy az egyház miért épít templomokat. Több mint 18 000 ember látogatott el a templomba ebben az időszakban, köztük Portugália elnöke, Marcelo Rebelo de Sousa is.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza templomai eltérnek azoktól a gyülekezeti házaktól vagy kápolnáktól, ahol az egyháztagok a vasárnapi hódolatukat tartják. A templomokat az Úr házának tartják, ahol Jézus Krisztus tanításait erősítik meg a keresztelésen és más olyan szertartásokon keresztül, amelyek a családokat az örökkévalóságra egyesítik. A templomban az egyháztagok több ismeretet szereznek az élet céljáról, továbbá szövetségeket kötnek Jézus Krisztus követésére és embertársaik szolgálatára.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.