Sajtóközlemény

Nemzedékek kapcsolódnak össze a személyes történelmük és élettörténeteik által

„Mindannyiunkban egyfajta éhség van, velőig hatoló éhség, hogy ismerjük az örökségünket: hogy tudjuk, kik vagyunk, és honnan származunk” – írta Alex Haley, a Gyökerek című népszerű regény szerzője (amely könyv a saját családtörténetén alapul).

„Mindannyiunkban egyfajta éhség van, velőig hatoló éhség, hogy ismerjük az örökségünket: hogy tudjuk, kik vagyunk, és honnan származunk” – írta Alex Haley, a Gyökerek című népszerű regény szerzője (amely könyv a saját családtörténetén alapul).

Ez az „éhség” pedig világszerte egyre csak növekszik. Az emberek kezdenek rájönni, hogy ahhoz, hogy jobban megértsék, kik is ők, ismerniük kell családtagjaik történetét, akik előttük éltek. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai azok között vannak, akik vágyat éreznek, hogy személyes kapcsolatot alakítsanak ki a nemzedékek között azáltal, hogy kutatják családjuk történetét, összegyűjtik az írott személyes történeteket, rögzítik az elmesélt történeteket, és felveszik az idősebb családtagok élettapasztalatait az utókor számára.

A mormonok hiszik, hogy a családot Isten rendelte el. Azt is vallják, hogy a család a társadalom alapvető egysége, és központi szerepet játszik Istennek a gyermekeire vonatkozó örökkévaló tervében. Ez a hit arra ösztönzi az egyház idősebb tagjait, hogy megosszák életük fontos, sorsdöntő pillanatait a gyermekeikkel és unokáikkal, akikben – mikor hallják és megőrzik ezeket az élményeket –, erősebb érzések alakulnak ki a családról és az összetartozásról. Mikor a gyermekek és az unokák ismerik őseik történeteit – például, hogy hogyan tartottak ki a megpróbáltatásaikban –, jobban fel tudnak készülni a saját életükben rájuk váró nehéz kihívások legyőzésére.

„Amikor végiggondoljuk, mi mindenen mentek keresztül az elődeink azért, hogy mi itt lehessünk, amikor megérezzük hitüket, bátorságukat, valamint az ő szeretetüket irántunk és a mi szeretetünket irántuk, rájövünk, mi a fontos igazán – mondta John H. Groberg elder, volt egyházi vezető, 1980-ban, az utolsó napok szentjeinek világméretű konferenciáján. – Felfedezzük, hogy az úgynevezett problémák azok, amiket akkor látunk, amikor levesszük a tekintetünket az örökkévaló célunkról.”

Az utolsó napok szentjei még egy okból összpontosítanak a családtörténetükre: hisznek abban, hogy jelenlegi életük után a családok újra együtt lehetnek. Kikutatják őseik neveit és egyéb adataikat, hogy szent szertartásokat lehessen végezni értük az utolsónapi-szent templomokban, így gyakorolva azon hitüket, hogy szeretteikkel örökkévaló családként lesznek összekötve.

A mormon fiatalok világszerte egyre inkább részt vesznek a személyes és családi történetek összegyűjtésében.

„Nem véletlen, hogy a FamilySearch és más eszközök egy olyan időben jelentek meg, amikor a fiatalok ennyire tisztában vannak az információs és kommunikációs eszközök széles skálájával” – mondta David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumának, az egyház egyik legfőbb irányító testületének tagja.

Jó példák az ilyen eszközökre a FamilySearch által nemrégiben elindított Family Tree (Családfa) és Memories (Emlékek) funkciók. Az új Emlékek opció lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy feltöltsék és kezeljék a családi képeiket az interneten, és hogy elmesélhessék kedvenc történeteiket az őseik életéből. A fényképekkel beazonosíthatók az arcok, és hozzákapcsolhatók az adott ős profiljához a felhasználó családfájában, így lehetővé válik, hogy a jövő nemzedékei számára is elérhetők legyenek. A fényképek és történetek a Facebookon, Twitteren, Google+-on, Pinteresten és e-mailben is gond nélkül megoszthatók.

A fiatalok a szüleiknél sokszor jóval jártasabbak az ilyen technikai megoldások alkalmazásában és a közösségi oldalak használatában. Nincs ez másképpen Magyarországon sem, ahol az egyház fiataljai számára szervezett március 8-i konferencia egyik témája is a fentebb említett FamilySearch-funkciók használata volt. Az iskolás korú résztvevők kiscsoportos foglalkozásokon ismerkedhettek a Family Tree használatával, beleértve a fényképek feltöltését és megosztását. Az oktatás vállalt célja volt olyan eszközöket adni a fiatalok kezébe, amelyek révén valós és értékes segítséget nyújthatnak a szüleiknek, nagyszüleiknek a családtörténetük feldolgozásában.

A beszélgetések során több fiatal is jelezte, hogy szívesen tenné magát hasznossá ebben a kiemelkedően fontos munkában. Az egyik résztvevő, K. Dávid (16), így foglalta össze a gondolatait: „Mi már használjuk a FamilySearch honlapot. Nálunk a szüleim csinálják a családkutatást, bár néha én is segítek benne. Vannak otthon családi képeink, és ezeket be tudom szkennelni a számítógépre. Szerintem ez egy jó ötlet.”

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza természetesen nem csak a saját tagjai részére teszi elérhetővé az adatbázisait és a feltöltött eredményeket, hanem mindenki számára, aki érdeklődik az ősei iránt. Világszerte sok millió amatőr családkutató használja rendszeresen a FamilySearch honlap ingyenes szolgáltatásait – köztük a magyarországi kutatók ezrei. Ezt a genealógia terén betöltött vezető, megkerülhetetlen szerepet ismerte el tavaly a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület is, amikor az oldalnak az Év Kutatóhelye díjat adományozta.

A családtörténeti kutatásban használt eszközök – különösen az internetes eszközök – állandó fejlődése, illetve az a lehetőség, hogy ezáltal a fiatalok egyre jobban be legyenek vonva ezekbe a családi tevékenységekbe, azt eredményezi, hogy nemcsak az ősök és a leszármazottak, de a most élő családtagok közötti kötelékek is egyre szorosabbá válnak.

Ide kattintva további tudnivalókat olvashat ezekről az új eszközökről.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.