Utódlás Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökségében

Sajtóközlemény

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában a legmagasabb szintű irányító testület az Első Elnökség, mely az elnökből és két tanácsosból, avagy tanácsadóból áll. Minden irányelvet, szervezést és igazgatást illető kérdésben ez a három főből álló testület felügyeli az egyház egészének munkáját.

Az egyház irányításában a második legmagasabb szintű elnöklő testület a Tizenkét Apostol Kvóruma. Az apostolok az Első Elnökség irányítása alatt szolgálnak, és komoly igazgatási feladatokat ellátva felügyelik az egyház rendezett előrehaladását és fejlődését világszerte. Az utolsó napi szentek az Első Elnökséget és a Tizenkét Apostolt olyan prófétáknak tartják, akik isteni kinyilatkoztatást és sugalmazást kapnak az egyház irányításához.

         

Az egyház új elnökének kinevezése – a mai világban figyelemre méltóan – rendezett módon történik, nyoma sincs benne a pozícióért vagy rangért folyó belső lobbizásnak. Az egyháztagok Isten által kinyilatkoztatott folyamatként tekintenek erre, mely teljesen nélkülözi a színfalak mögött vagy a nagyközönség előtt zajló korteskedést.

Ezt a folyamatot nem csupán az egyházi szervezet felépítése igazgatja. Az egyházban van egy olyan mélyen beivódott hagyomány, mely szerint semmilyen szinten nem illik vezető szerepre törekedni. A hangsúly inkább a személyes érdemességen van, és az alázatos hajlandóságon a felkérés szerinti szolgálatra.

Az elnök halálakor a következő eseményekre kerül sor:

1. Automatikusan feloszlik az Első Elnökség.

2. Az Első Elnökségből a két tanácsos visszatér a Tizenkét Apostol Kvórumában betöltött korábbi helyére. A szolgálati idő szerinti rangsort nem az illető életkora határozza meg, hanem az, hogy mikor rendelték el a Tizenkettekhez.

3. Az egyház vezetését átveszi a Tizenkét Apostol Kvóruma, mely most már 14 főt számlál, élén a rangidős apostollal.

4. A Tizenkettek Kvórumának gyűlése a rangidős apostol elnökletével fontolóra vesz két lehetőséget:

i. Legyen most újjászervezve az Első Elnökség?

ii. A Tizenkettek Kvórumának elnökletével működjön tovább az egyház?

5. Ezek megbeszélését követően a Tizenkét Apostol Kvóruma hivatalos indítványt tesz és fogad el.

6. Ha az Első Elnökség újjászervezését indítványozzák, akkor a Tizenkettek Kvóruma egyhangúan megválasztja az egyház új elnökét. Az új elnök választ két tanácsost, és hármukból lesz az új Első Elnökség. Az egyház története során az Első Elnökség újjászervezésekor mindig is a leghosszabb ideje szolgáló apostolból lett az egyház elnöke.

7. Az Első Elnökség újjászervezése után a második leghosszabb ideje szolgáló apostolt támogatják a Tizenkettek Kvórumának elnökeként. Ha a második leghosszabb ideje szolgáló apostolt is az Első Elnökségbe szólítja az elhívása, mint tanácsost, akkor a harmadik leghosszabb ideje szolgáló apostol lesz a Tizenkettek ügyvezető elnöke.

8. A Tizenkettek Kvórumának elnöke a többi apostollal együtt kézrátétel által hivatalosan elválasztja* az egyház új elnökét.

Az egyház 1830. április 6-i hivatalos megszervezése óta Thomas S. Monson elnökkel bezárólag eddig 16 elnök volt.

*Az elhívás elfogadása után, mely szerint szolgáljon egy bizonyos pozícióban, az egyház tagjait „elválasztják” erre. Ez a kézrátétel bibliai gyakorlatának megfelelően történik. Egy papsági vezető az elválasztandó személy fejére helyezi a kezeit, és elmond egy imát, melyben biztosítja számára a hivatal kötelességeinek elvégzéséhez szükséges felhatalmazást és képességet, valamint személyes áldást ad.

Formai útmutatói megjegyzés:Amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg online a Formai útmutató.